2004. okt 04.

írta: korbelygyorgy

Gyenge lezárás, didaktikus érvelés, semmi nyelvi lelemény - szóval elégedetlen vagyok a délelőtt mégiscsak összehozott  jegyzetemmel, de nincs mit tenni, ebben a formájában adtam le, meg persze feltettem a  hírblogra is. Szóval  a publicisztika is olyan műfaj, amit lehet ugyanis profi módra, kisujjból képernyőre taknyolni, de igazából csak akkor sikerülhet, ha minden idegszáladat, szívedet-lelkedet odateszed...

A hazai politikai elittel való elégedetlenség első számú okaként a többség a széthúzást, a csatározásokat emeli ki. Szó ami szó, kevés olyan perverz alak van, mint e sorok írója, akinek volt ereje a kormányprogramól szóló parlamenti vitát szinte minden percében végignézni a tévében, rádióban, illetve az Országgyűlés honlapjának real video szolgáltatásának segítségével, s valóban nem volt egy épületes szófolyam ez a nap. Sőt, hozzájárult, hogy aki eddig így gondolta - sok esetben tanult, a demokratikus értékek iránt elkötelezett emberek -, az még inkább megerősödjön ebben a hitében.
A helyzet tényleg rossz, politikai elitünk megítélése a mélyponton, s sajnos nem csak a megítélése, hanem teljesítménye is. Azonban óva intenék azoktól a fogadatlan prókátoroktól, akik összefogást, pártokon való felülemelkedést, mi több, a szekér egy irányba húzását követelik hamis népfrontos illúziókkal, vagy csak szimpla naiv öntudattal.


És persze ne feledkezzünk meg az állatok világnapjáról sem, melyet egy riporttal ünnepeltem meg, no meg azzal, hogy Bonnie kutyámnak vásároltam ma egy fojtóláncot :-) No nem azért, hogy megfojtogassam, hanem a kiképzőnk kifejezett tanácsára, merthogy az újból feltört autonómiatörekvések (értsd: pimaszság, engedetlenség, fegyelmezetlenség) ezzel bizonyos fokig megfékezhetők.

Kutya világ
Békésben is mindennaposak az állatkínzások

"Egy társadalom állapota jól lemérhető azon keresztül, hogy bánik az állataival" -   Gandhi örök érvényű igazsága napjaink Magyarországán különösen aktuális, hiszen valóságos rémtörténetek kerülnek elő szinte nap mint nap megkínzott hobbi- és haszonállatokról. A borzalmak odáig fajultak, hogy - társadalmi nyomásra - az idén a Büntető Törvénykönyvbe is bekerültek az erről szóló passzusok.  Lapunk annak nézett utána, hogy mi a helyzet Békés megyében Assisi Szent Ferenc halálának évfordulóján, melyet a művelt világ az állatok világnapjaként tart nyilván.

Napi borzalmak a Viharsarokban
- Sajnos Békés megyében is történtek állatkínázások a btk. módosítását követően - mondja Szombati Andrea, a megyei főkapitányság sajtóreferense. - A napokban, szeptember 26-án is érkezett egy bejelentés a Gyulai Rendőrkapitányságra, hogy egy
férfi csákánnyal és vasvillával ütlegeli rotweilerét. A rendőrség eljárást indított a férfi ellen, akinek a szomszédait is kihallgatták. A szomszédok is elmondták, hogy már napok óta figyelik, mit művel a férfi a kutyájával. A történtek tisztázására a gyulai rendőrkapitányság indított vizsgálatot. A Békéscsabai Rendőrkapitányság két ügyben már lezárta a nyomozást. Újkígyóson még június elején egy házimacskát lőttek meg légfegyverrel. Az állat a lövés következtében elpusztult. Egy Szabadkígyóshoz közeli tanyán történt, hogy két kutya egy kútba fulladt. A vizsgálat során egy férfi megalapozottan gyanúsítható vált azzal, hogy a két kutyát ő maga dobta a szomszéd kútjába.
Szólj hozzá