2004. okt 14.

írta: korbelygyorgy

Kevésbé üdítő látvány az itt látható fiatalember (mármint Katicához képest), akit azért ragaszottam ide, mert délután meg az ő sajtótájékoztatóján jártam Tótkomlóson. Végül interjút nem csináltam vele, de rögzítettem a szövegét, tulajdonképpen nem is nagyon volt idő, meg hát ugyanaz a szöveg szerepelt volna a kérdéseimre adott válaszaiban: rossz a költségvetés, ne privatizáljatok, komcsik és ne is nagyon körzetesítsétek az iskolákat. Helyette a Pokorniékkal érkezett Mitnyan György XII. kerületi polgármestert faggattam, egy kicsit az egészséges bulvár jegyében , hiszen Mitnyan tótkomlósi származású, igaz, hogy már a fővárosban született, de szülei visszaköltöztek és itt is élnek. A fórumra már nem mentem el, természetesen, de a kiszűrődő tapsok és Himnusz-éneklés alapján jó sokan voltak. Kérdés, hogy ez a Fidesz helyi mozgósító erejét dícséri, vagy a kisvárosban kíváncsiak a messziről jött, nagy emberre, volt miniszterre, aki már vitatkozott Kovács Lászlóval is...
Szólj hozzá