2004. nov 05.

írta: korbelygyorgy

Körvonalazódik a szakdolgozatom, ami jó hír, rossz hír viszont, hogy csak heteim vannak a megírásra. Szabad óráimban egyelőre a szakirodalmat bújom, cédulázok, fejben építem a szöveget, tartalmat. Nem lesz gáz, úgy érzem, mindenesetre egy kicsit hazardőrnek tartom magam a nyugalmam miatt. De lehet, hogy ez ment meg az összecsapott munkától. Hiába, no, aki állandó határidők közt él, annak három-négy hét meg sem kottyan :-)

Magyar Hírlap-ügyben meg szomorú vagyok, valami Ringier-bojkottot kéne csinálni, de az a baj, hogy a Népszabi is az övék, azon kívül meg tényleg nincs normális napilap. Érdekes, hogy az ember már szinte mindent online olvas, ennek ellenére ragaszkodunk évek óta a papírújsághoz, legalábbis egy napilaphoz. Beszélnek valami új lapról, hát nem tudom, a mi korábbi  reményeinkből és csalódásainkból kiindulva ez nehéz ügy lesz. Nekünk (BMN) koszos 55 millió elég lett volna, de nem lett meg (jó, nem éppen vegytiszta piaci tényezők, sokkal inkább hatalmi beavatkozás miatt), országos lap esetében legalább a duplája szükséges az induláshoz, de lehet, hogy keveset mondtam.... Adja Isten, hogy sikerüljön nekik.
Szólj hozzá