2005. júl 04.

Netes gyűjtés az újratekeréshez

írta: korbelygyorgy
Netes gyűjtés az újratekeréshez

Lénától tudom, hogy lett folytatása annak az akciónak, mely rajta kíván segíteni. A neten, elsősorban a blogszférában egyfajta bringás szolidaritás van kialakulóban, amiből miért éppen Léna régi krónikása maradna ki. Szóval fővárosi, dunántúli bringások kezdték el a gyűjtést Léna információi szerint, ami szuper dolog nem csak a bringások, hanem a netes közösséget tanulmányozó szociológusok számára is. Aki adakozna Lénának útja megvalósításához, befejezéséhez ide küldön pénzt:

10404247-90162230-01400000 (közleménybe: Európa Tour)

(A terv egyébként az, hogy újra letekeri a távot, Litvániát is érintve, azonban más útvonalon, biztosítás mellett haladna az orosházi túrabringás).

Szólj hozzá