Szamárút
Újra igazi klaviatúra a mobiltelefon buta billentyűzete helyett.Szóval hosszú hétvége, elég nagy rákészülődéssel, végül kalandos indulással. A kaland első fejezete: az Uno elromlik, de egész súlyosan, bár az alkatrészt futár hozza, kiderül, hogy hiába multifunkcionális, ebbe az autóba nem jó. (Nem mellékes mellékszál: holnap érkezik a csere, de lehet, hogy ki akarják fizettetni még egyszer a közel harmincezer forintot, naná, hogy fogyasztóvédelmileg kiállunk majd a jogainkért, amúgy is a bögyömben van ez az autóalkatrész-lobbi.). Hosszú várakozás után isteni szikra: apósom Samarája. Volt már szocialista autóm az elmúlt két évtizedes autós pályafutásom során, két Trabant, egy Skoda, de ez a kocsi maga a kín.
Na jó, ez van, nagyon akartuk a menekülést az Alföldről, még hogyha ez a néhány nap is rövidebb, irány Nyugat, több mint tizenkét órás késéssel a tervezetthez képest. Csongrádnál egy órás útzár, OK, belefér, autópályán odaérünk a tatabányai kempingbe. Végre áttörünk a blogkádon (útépítés miatt alakult ki a káosz, nem is tudom, hogyan lehetséges ez, hogy az építők nem lettek urai a helyzetnek), irány az autópálya.
Kecskeméten defekt. Elég brutális, de pótkerék, emelő rendben, mostmár csak az ima segít, hogy nehogy valami kretén kamionos vagy román turistabusz eltiporjon a leállósávban.
Szerencsére innen a dolgok pozitív irányba fordulnak, a megígérthez képest egy órával később, este fél tizenegykor érkezünk a Nomád Kempingbe, a tulaj hölgy volt olyan kedves és megvárt bennünket, mi több, a büfé is nyitva van, pálinka, sör, zuhany - azt hiszem, ezt követően született meg az első mobilos poszt.
A
12 órás csúszás miatt a tervezetet át kellett szabni, de szinte
mindenre jutott idő, azt hiszem, a Dunakanyar, illetve
Komárom-Esztergom megye lényegét sikerült megragadni. Jártunk a
megyeszékhelyen (még egy hajléktalan, özvegy bányászfeleséggel is el
tudtam beszélgetni - lehet, hogy egy hely megismerésében az ilyen
szövegelések fontosabbak, mint a főtér megcsodálása), Komáromban,
Tatán, Esztergomban, illetve átrándultunk Visegrádra is. Kétszer
gyalogosan léptük át a határt, ebéd, és persze látnivalók bejárása
Komáromban és Párkányban, és persze volt egy nagyon laza helyi túra is:
megnéztük Tatabánya legfontosabb nevezetességét, a Turul-emlékművet is.
Készült vagy 120 fénykép, ezek persze csak a családi archívumot
gazdagítják, nem lesz belőlük galéria két okból sem: egyrészt a privát
szféra részei meg hát ki az a perverz, akit mások nyaralási képei
érdekelnének... (Azért kettőt találomra beragasztottam. Fent: blogger a
fellegvárban, kutyába kapaszkodva az égre tekint. Alul: bloggerné nemzeti révületben
tekint alá a bányászvárosra)
