Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. feb 27.

írta: korbelygyorgy

Ügynökügyben tizenöt év után a helyzet változott: újabb lista van a hálón . Lehet, hogy nem a törvények szellemében, s ez baj, de maguk a törvényalkotók tehetnek róla. Ez az a fajta polgári engedetlenség, amit csak támogatni tudok. Tudom, a lista szelektált, Németh Miklós kicsipegette Antallnak az exkluzív, vagy annak tűnő neveket, mondván: nesze, vazze, ezekkel akartok ti itt demokrációt csinálni, gondolhatta cinikusan az utolsó komcsi kormányfő, utána Antall hazavitte a listát, megmutatta a gyereknek, szóval ez így röhejes történet, de igaz. Mostmár semmi sem akadályozhatja meg, hogy előkerüljön minden, de minden elspájzolt irat, jöjjön, aminek jönnie kell.


Tovább Szólj hozzá

2005. feb 27.

írta: korbelygyorgy

Engem is elkapott a retróláz: az egyik kereskedelmi lánc alföldi papucsot forgalmaz, a cégnél van kapcsolatunk, úgyhogy meg is rendeltem egy párat, holnap vagy holnapután el is tudom hozni.  Akartam egy illusztrációt csatolni, de nem sikerült: a Google képek funkciója nem adott egy találatot sem, a webes keresésnél meg csak fórumok jöttek elő.  Tallózok:

Egyébként ez az Alföldi-papucs az egyik legjobb, legkényelmesebb, legstrapább és leginkább időtálló lábbeli volt (divattól függetlenül), amit a magyar cípőipar valaha is előállított!  (Dunaújváros Online)
Hmm, egyetértek :-)

Volt egy idő, mindenki szűkített farmerben járt, kockás ingben és a nélkülözhetetlen szimatszatyor, ja és persze Alföldi papucs (Nők Lapja Café)
...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 27.

írta: korbelygyorgy

Alapvetően nem kedvelem a rádiós újságírást, vagy legalábbis azt, amit e címszóval végzek, végzünk, néha azonban sikerélményeim is vannak. Például ma reggel, saját műsoromat hallgatva: a jövő héten újrainduló gyulai 48-as klub szervezőjével csináltam interjút a héten, aki egyébként a Jaffa elnevezésű zenekar dobosa is. Tegnap késő este rakom össze a műsort, az interjúhoz eredetileg Hollywoodoo-zenét terveztem (ők és az Insipid játszanak a március 4-ei nyitóbulin), de amikor kíváncsiságból megnéztem a Jaffa honlapját úgy döntöttem, egy innen letöltött zenét szerkesztek be. Gyorsan átküldtem a rádió szerverére az mp3-at, beírtam a szinopszisba és meg is volt oldva a dolog. Most pedig megy le a rádióban, tök jó érzés: ...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 26.

írta: korbelygyorgy

Déli Riporter találta ezt a hírt az Animából kilépett Prieger Szabolcs új formációjáról . Pletykaszinten már tavaly év végén hallottam Szabi kilépéséről, de nem vettem komolyan. A történet eredője állítólag az volt, hogy Zsolt, a bátyja, az Anima egyik "arca"  Juci kilépése után egyre progresszívebb vonalat képviselt a zenekarban, így a banda régi, slágerré vált dalai - nagy részben Szabolcs szerzeményei - lekerültek a műsorból, amit a közönség - és persze a zenésztársak egy része - rossz néven vett, állítólag a PeCsa-beli Anima-koncerten is igen kevesen voltak. Ezt az infót látszik megerősíteni a hír, miszerint Pop Art Market lesz az új banda neve,  ennél beszédesebben nem is fejezhették volna ki céljaikat: az underground ...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 26.

írta: korbelygyorgy

Érdekes történet ez a Fiala-MSZP-Napkelte sztori . Ma reggel az érintett felek összeültek a stúdióban, azaz Fiala János, Bánó András (aki műsorvezető volt az említett kijelentéskor) és Kocsi Ilona, a másik kérdezőtárs. A riporter Verebes István volt és beült Gyárfás Tamás producer is. A dolog azért volt érdekes, mert puhány módon nem tudtam állást foglalni, kinek van igaza. Mert Fialától tényleg f*szság volt ez a kijelentés (márminthogy Hajrá MSZP), de nem ítélem el, mert ő egy különc, és biztos vagyok benne, hogy nemigen illik bele abba az egyre ellenszenvesebb szoclib médiaelitbe, ami - hmmm, hadd ne írjak inkább neveket... - közhelyesen szólva a vízcsapból is folyik Napkeltétől ATV-n keresztül a Heti Hetesig. Tehát ...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 25.

írta: korbelygyorgy

Soha nem árt visszanyúlni a klasszikusokhoz, sőt időnként kötelező is. Nem is kell túl messzire menni és azon is felesleges agyalni, hogy ez most jobb-, bal, netán liberális hitvallás. Mindhárom és egyik sem: demokrata.


Bibó István:  A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata

A szabadságszerető ember

   1. megköveteli magának és megadja másnak a minden embernek kijáró tiszteletet, de megkülönböztetett tiszteletet, sem magának semmi címet nem követel, másnak pedig úrvoltáért, sem vagyonáért, sem hatalmáért, sem befolyásáért, sem ruhájáért megkülönböztetett tiszteletet nem ad, csak tisztességéért, vagy érdeméért; senki emberfia előtt meg nem alázkodik, alázatoskodó megszólítási és köszönési módokat ...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 24.

írta: korbelygyorgy

Érdekes jelenség a gerillareklám, most én is kaptam egyet e-mailben. Az új marketingforma lényege, hogy a hirdetők, illetve ügynökségeik olyan spotokat forgatnak, amelyek nem szalonképesek,  de el lehet érni velük új  célcsoportokat, például a netező, a tévé-rádió reklámokra kevésbé fogékony fiatalokat. Ha pedig firtatni kezdik a reklámokat, a  hirdetők egyszerűen elhatárolják magukat, az ügynökségek pedig azt mondják: ezek csak elvetett tervek, de valahogy nyilvánosságra kerültek, teringettét! Persze a célt már elérték, hiszen ezek a kóbor, gerilla spotok hatékonyan erősítik az adott márkát.

Ma délután egykori kedves kollégám küldött egy ilyen (sport) spotot, íme!

Tovább Szólj hozzá

2005. feb 24.

írta: korbelygyorgy

Oh, régi, elfeledett ügyek...

Huszonöt napra elhallgat a Tilos Rádió
A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a médiahatóság korábbi döntését, ami szerint a Tilos Rádiónak harminc napra felfüggesztik a műsorszolgáltatási jogosultságát, miután 2003. karácsonyán az egyik műsorvezető ittasan azt mondta, "kiirtanám az összes keresztényt". A rádiót szankcionáló döntések közül érvényben marad az "utolsó figyelmeztetés" is.
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 23.

írta: korbelygyorgy

Nem tudom, hányadszor nézem meg újra a Csinibabát . Sokan nincsenek tőle elájulva, szerintem  telitalálat a film. Pedig magát a kort sem ismerem, hiszen egy évvel később születtem, az elhangzó zenék világa is távol áll tőlem (na jó, ezek nagy része paródia, ebben a formában jót lehet rajtuk röhögni, még hogyha az alkotói szándék nem feltétlenül ez), mégis van benne valami, amit szórakoztatónak találok újra és újra...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 22.

írta: korbelygyorgy

Levél a miniszterelnöknek: arra kérik, hogy vegye komolyan
Mintegy kilencven család aláírásával küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek levelet hétfőn a Battonyai Szegényeket és Nagycsaládosokat Támogató Egyesület nevében Horváth Mária ügyvezető elnök. Nemtetszésüket fejezik ki azért, mert a miniszterelnök nem teljesítette a családosoknak idénre ígért 4,5 százalékos kompenzációt.

Éppen a napokban beszélgettem Takács Dezsővel, Battonya polgármesterével, aki egyébként egy számomra szimpatikus, értelmes ember, s ő mondta, hogy bizony néha terhes a város, illetve a térség számára, hogy immár a szegénység szinonímája lett az ország közvéleménye számára. Emlékezzünk csak vissza Karsai mester nagyszabású akcióira, ...
Tovább Szólj hozzá

2005. feb 22.

írta: korbelygyorgy

Ahogy Thompson írt, azzal itthon is iskolát teremtett. Életműve lángpallosként mutatta a kiutat abból a tartalmi és stiláris mocsárból, amiben a rendszerváltást követően a magyar sajtó dagonyázott. Thompson nélkül más lenne a Magyar Narancs, más az Internetto és más az Index is - már ha lennének egyáltalán. A magyar sajtó Thompsontól tanulta meg, hogy a betű nem feltétlenül fekete, a papír pedig nem feltétlenül fehér, és hogy a stílus kincs; hogy egy államtitkárt is le lehet orángutánozni, ha egy rossz pillanatában éppen arra hasonlít, és ha nem tetszik a kormány, vezércikkben lehet elküldeni az egész brancsot a faszba. Szó szerint.
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása