Közel húsz év panelproletariátus után elég furcsa családi házba költözni (holott én is abban nőttem fel), egyelőre olyan, mintha nyaralnánk. De nem teljesen: nyaralni az ember nem viszi el kedvenc bútorait, konyháját, mosógépét (merthogy ez volt a legnehezebb). A gyerek és a kutya viszont teljesen azt hiszi, hogy elleszünk egy darabig, aztán irány haza. Megmondom őszintén, szívem mélyén egy kicsit én is...