Döbbenettel vettem számba, hogy mennyire nem olvasok és mennyire nem olvas a magamfajta. Mármint könyveket. Megvenni még csak-csak, de már azt sem nagyon, sőt a legdöbbenetesebb, hogy már képben sincs igazán az ember, nem úgy, mint amikor még az ÉS kritikai rovata volt a mérvadó, meg az irodalmi közvélemény lekövetése.

Nem, nem az internet miatt van, hiszen az csak segít a kiválasztásban, a híráramlásban - bár van összefüggés: az ipari forradalom óta egyre kevesebb emberre terhelnek egyre több munkát, na most egy ilyen verklinek én is része vagyok, április óta még nagyobb intenzitással, ami jó, mert legalább dolgozik az adrenalin, meg az első vonalban építhetem az információs társadalmat, de aztán fékezhetnékem támad: mit ér az egész, ha egy bunkó robot lesz belőlem előbb-utóbb, szinte már csak break news-okat és it-híreket olvasok, a blogok közül is főként a hasznosak rss-ajánlóit.

Döbbenettel vettem számba, hogy mennyire nem olvasok és mennyire nem olvas a magamfajta. Mármint könyveket. Megvenni még csak-csak, de már azt sem nagyon, sőt a legdöbbenetesebb, hogy már képben sincs igazán az ember, nem úgy, mint amikor még az ÉS kritikai rovata volt a mérvadó, meg az irodalmi közvélemény lekövetése.

Nem, nem az internet miatt van, hiszen az csak segít a kiválasztásban, a híráramlásban - bár van összefüggés: az ipari forradalom óta egyre kevesebb emberre terhelnek egyre több munkát, na most egy ilyen verklinek én is része vagyok, április óta még nagyobb intenzitással, ami jó, mert legalább dolgozik az adrenalin, meg az első vonalban építhetem az információs társadalmat, de aztán fékezhetnékem támad: mit ér az egész, ha egy bunkó robot lesz belőlem előbb-utóbb, szinte már csak break news-okat és it-híreket olvasok, a blogok közül is főként a hasznosak rss-ajánlóit.

Egyébként ami erre ráirányította a figyelmem, az a Kossuth Rádió volt, akármilyen furcsa: vezetés közben (főként a délutános héten) szól a rádió, Krónika előtt: Sütő András olvassa fel naplójegyzeteit. Bár nem vagyok egy Sütő-fan, jólesett hallgatni a nyolcvanötös feljegyzéseket. Este, hazafelé vezetve pedig már tudatosan nyomultam a Kossuthra, fél kilenc után Aczél Géza debreceni költő önéletrajzi munkájában olvasott fel Mácsay Pál, amit még nagyobb élvezettel hallgattam - és így telt el ez a hét.

Úgyhogy mégiscsak van valami ezekben a hangos könyvekkel, amelyeknek nem ismerem a rendszerét (úgy tudom, elsősorban vakoknak készítik őket), de egyre népszerűbb a műfaj, bár nyilvánvalóan szó sincs túl nagy újításról, esetleg arról, hogy a technikai fejlődéssel ezek is társadalmiasíthatóbbá váltak. Mi több, a webkettő jegyében a podcasting is kibővülhet: sehová nincs az felvésve, hogy az mp3-lejátszón csak zenét és idióta rádióműsorokat lehet hallgatni: éljen a hangos irodalom! (Télleg, tud valaki lelőhelyeket?)