Ha jól számolom, október elseje éppen száz napja volt. Az újonnan felálló politikai elitek ennyit szoktak kérni, kapni, hogy berendezkedjenek, illetve különösebb össztűz nélkül vigyék végbe az indulást. Bár manapság nem túl nagy divat ezt kérni, illetve megkapni, kisvárosomban mindenképpen indokolt volt ez a türelmi idő, mert az új elit, akinek bizonyos fokig az ölébe hullott a lehetőség, bizony nagyon szilárd status quót örökölt.

Most kellene itten értékelni esszészerűen, de egyelőre nem teszem, de erre a hétre beütemezem mindenképpen az orosházi önkormányzat eddigi száz napjának egy sajátos értékelését. Sajátos, mert gyakorlatilag virtuálisan teszem, a váltás óta mindössze egyszer jártam a városházán, ami hírek eljutnak hozzám, azok többnyire másodlagos forrásból érkeznek: helyi lap, beszélgetések, e blog fóruma és persze szerkesztőként elémkerülnek a városból származó hírek is. Mindez azonban nem von le a még el sem készült értékelés korrektségéből, hiszen sportnyelven, közhelyesen szólva a pálya széléről jobban belátható a játéktér, mint a pályán focizva. Elfogult továbbra sem vagyok, bár bizonyos jóindulat továbbra is él bennem a 12 év után helyzetbe került helyi jobboldallal szemben (tudni kell, hogy errefelé a jobb nem az a jobb; és a bal sem a 21. századi modern szociáldemokrácia elkötelezettje mifelénk, sokkal inkább a hetvenes évek elejének reformmegtorpanásos attitűdje jellemző rája).