2007. jan 12.

Száz nap I.

írta: korbelygyorgy
Száz nap I.

Köszönöm a bizalmat, mármint azt, hogy van, aki várja, hogy mondjak valamit a tizenkét év után megváltozott orosházi önkormányzatról. Igazából el akartam bliccelni ezt az agymenést, mert az eredeti fogadalmam csak annyi volt, hogy száz napig nem mondok semmit sem pro, sem kontra, azonban mégis bevállaltam egy elemzésfélét. Egy korábbi postban már jeleztem: csupán másodlagos információk alapján teszem, és persze nem is vagyok lengyellászó-törökgábor-kérilászló-girószászandrás, tehát tudományos igényességet sem - bár manapság a tévés politológusok tudományossága nem mondható túlontúl akadémikusnak. Meg hát ha hagytam magam besorolni a közéleti blogok közé, akkor viseljem ennek következményét, pedig most szívesebben írnék arról az orosz maffiasorozatról, amit most nézek a Dunán... (fogok is egyszer, remélem...)

A magam részéről kívánatosnak tartottam a kialakult eredményt, mármint az MSZP-s többség ellenzékbe szorulását. Hosszan értekezhetnénk arról, hogy miről szólt ez a tizenkét év. Még hogyha a város történetének legfényesebb korszaka is lett volna (nem volt az), akkor is sok három cikluson át irányítani, uralkodni, kinek mi tetszik. Tizenkét év alatt bizony konzerválódnak nagyon rossz dolgok, Orosházán pedig ez történt. Úgy helyes, hogy akik eddig jól-rosszul élni tudtak a köz által rájuk ruházott hatalommal, töltsenek egy-két ciklust ellenzékben is, hiszen ha újra hatalmuk lesz, vissza tudnak majd emlékezni, hogy milyen rossz az, ha semmibe veszik az embert.

Személy szerint azt gondolom, hogy Németh Béla alkalmas a polgármesteri tisztségre, mi több, személyiségével akár több cikluson át is visszatérő nyertessé válhat, őt ugyanis nehéz párthoz kötni, ha igen, akkor inkább az MDF-hez, holott aki ismeri a helyi közéletet, az tudja, hogy onnan 1998-ban kilépett. Azt már többen furcsán figyelték, hogy rögtön három alpolgármestere lett a városnak, ebből kettő pártelnök, egy pedig országgyűlési képviselő. Mivel mindhárom személyes jó ismerősöm, bizonyos fokig a "több mint ismerős, kevesebb mint barát" kategóriába tartoznak, így csak pofára nem is mondok semmit róluk, mi több, alkalmasnak tartom őket is a feladatukra, ne feledjük el, Dancsó kitűnő - elméleti és gyakorlati - pénzügyi szakember, aki Csányi mellett dolgozott az OTP-ben, Surányival írt közösen tankönyvet, tanít(ott?) a Corvinus Egyetemen, tehát a város pénzügyei jó kezekben vannak. Molnár Béla az élelmiszeriparban dolgozott hosszú ideig menedzserként, Dominkó pedig szintén sikeres agrárcéget vezet, ráadásul róla még senki nem tudott rosszat mondani, azaz igazi köztiszteletben álló ember. (Egyébként érdemes megnézni a szomszédos Tótkomlós honlapját, ott aztán tényleg benyomult a Fidesz a városvezetésbe, két tanácsnok és két alpolgármester dolgozik a városházán a tízezer lakos alatti helységben).
Tény, hogy én személy szerint nem tekintem egyiküket sem megélhetési politikusoknak, azonban igen erőteljes fideszes nyomulást látok: van ugyebár egy fideszes önkormányzatok szövetség (aki kitalálja az elnök nevét, hangszórót nyer), amely egyrészt a kormányzatot kívánja sakkban tartani szervezettségével, de az esetlegesen önállóskodásra vetemedő önkormányzati embereket is szabályozni tudja. (Folytatás következik, túl sokat írtam ebbe a posztba)

Szólj hozzá

oroshaza nemethbela