Budapest egyre messzebb van - állítom határozottan, pedig jó földrajzos voltam. Főként akkor igaz ez a tétel, hogy a MÁV nevű képződménnyel próbáljuk megtenni az utat. Pedig nem is történt semmi rendkívüli, sem késés, sem kényelmetlen utazási feltételek, egyszerűen vérlázító, hogy amíg egyes európai vasutak optimális időn belül érik el a több száz kilométerre Párizst, Londont, Berlint, addig én például tegnap öt és fél órát töltöttem azzal, hogy eljussak A. ponttól B. pontig, azaz a Hungexpótól hazáig. Igaz, most mindvégig vonatot használtam, nem úgy, mint általában, amikor Békéscsabáig kocsival megyek és ott szállok fel, és az igazsághoz tartozik, hogy 25 percnyi séta eljutni az orosházi vasútállomástól a Nefelejcs utcáig.

Ráadásul egy héten belül kétszer is a fővárosba kellett mennem: szombaton az Axel Springer központban volt egy print-online képzés, tegnap pedig az Agromash Expón hakniztam, vagyis a online vásári újságot csináltam. (Azon kevés munkák egyike, amit meghagytunk a bt-nek, bár erőforrás-átcsoportosítással végezzük).

Visszatérve az eredeti, tipikus viharsarki sírás-rívásra (ez a bajunk itt a végeken különben, én már rájöttem, semmi keep smiling), azért látszik az alagút vége, ugyanis komoly pályafelújítást végeznek a Budapest-Szolnok-Lökösháza vonalon, ami talán közelebb hozza Budapestet és talán bennünket is hozzá.