2008. aug 13.

Intellektuális netgerillák

írta: korbelygyorgy
Intellektuális netgerillák

A tegnapi nap - melyet legnagyobb részt a fővárosban töltöttem céges kötelezettségek miatt - kora reggel lázas e-mailezéssel kezdődött, az online kommunikáció egyik gurujától, Pollnertől kellett megkérdeznem, mit szól hozzá, hogy visszaéltek a nevével. 

Történt ugyanis, hogy Pollner aláírással kommentelt be valaki egy szemétkedést, mely egyik konkurenciánkat éltette, bennünket pedig porrá próbált alázni. Természetesen Pollner mit sem tudott a dologról és folytattunk egy rövid eszmecserét a jelenlegi fórumos helyzetről, ami csapnivaló (egyszer majd megér egy misét saját tapasztalataim elmesélése), ráadásul nálunk többnyire regisztráció sem kell a hozzászólásokhoz (ezen most a Beolt értem, természetesen).

Az eseten rendkívül fel vagyok háborodva. Természetesen még sejtéseim sincsenek, hogy ki lehetett az elkövető, mint ahogy arról sem, hogy milyen irányból jöhetett a rosszindulatú lejárató poszt.

De: annyit tudok, hogy a szakmabelieken és a téma iránt érdeklődőkön kívül nem sokan olvasnak Médiablogot a Viharsarokban, illetve nem feltétlenül ismerik naprakészen Pécsi Feri munkásságát. Éppen ezért a kör szűkíthető lenne, ha nagyon ki akarnám nyomozni a dolgot, mi több, nyilvánvalóan a technika is rendelkezésemre áll. Viszont ha véletlenül megtudom, hogy ki élt vissza egy szaktekintély nevével a csapatom rovására - nos, annak minimum szétrúgom a seggét!

Szólj hozzá

blog pollner beol médiablog