Go east
Ma megvolt második kerékpáros külföldi utam, ha külföldnek számít még a Schnegenen túli, de Unió határon inneni Románia, annak is a legszéle, Nagylak, vagy írjuk, ahogy ők: Nadlak.
Ezt a napot sikerült ugyanis light-osra varázsolni, így belefért egy egész napos tekerés, amivel adós vagyok magamnak és a világ is adós vele nekem. Igyekeztem olyan útvonalat keresni, ami még viszonylag ismeretlen, ezért dél felé vettem az irányt, mégpedig Nagylakra, amely korábban közkedvelt határátkelője volt a Békésből Romániába tartóknak, ám időközben megnyíltak a gyulai és a battonyai átkelők. MÉG NINCS VÉGE!
Nagyobb térképre váltás
Ma megvolt második kerékpáros külföldi utam, ha külföldnek számít még a Schnegenen túli, de Unió határon inneni Románia, annak is a legszéle, Nagylak, vagy írjuk, ahogy ők: Nadlak.
Ezt a napot sikerült ugyanis light-osra varázsolni, így belefért egy egész napos tekerés, amivel adós vagyok magamnak és a világ is adós vele nekem. Igyekeztem olyan útvonalat keresni, ami még viszonylag ismeretlen, ezért dél felé vettem az irányt, mégpedig Nagylakra, amely korábban közkedvelt határátkelője volt a Békésből Romániába tartóknak, ám időközben megnyíltak a gyulai és a battonyai átkelők.
Nagyobb térképre váltás
Szóval bringával többször eljutottam Tótkomlósig (mondhatjuk azt is, hogy rendszeres úti cél), de általában nem merészkedtem/tünk csongrádi irányba, így hát leereszkedtem egészen Nagylakig. Takaros kis településeken vezetett az út: Nagyér, Ambrózfalva, Pitvaros, Csanádpalota, majd Nagylak. Ennek elsősorban a nagyobbik, határon túli részén jártam, megnéztem a várost, ebédeltem és persze vettem néhány doboz cigarettát (már az igazán olcsó cigi legendájának vége, az általam váltott háromezer forintból egy kartonnal sem futotta ki, igaz, így is 150-170 forinttal kevesebb, de hol vannak régi jó töredékárú cigik?
Én sem vagyok egy fűnyíróbajnok, no de így néz ki Schengen kapuja?
A legizgalmasabb élményem az volt, amikor az egyik szupermarketben megértettem, mit beszélnek a helyi erők: hát szlovákul. Aztán eszembe jutott, hogy nincs min csodálkoznom, annak idején még írtam is róla, hogy Tótkomlósról jónéhány család még a Trianon előtti Nagylakra (ami egy mezőváros volt már akkor is) költözött és ott is maradtak és valahogy meg tudták őrizni identitásukat. Azonban mivel nem beszélek, csak értek egy kicsit szlovákul, inkább nem kapcsolódtam be a beszélgetésbe, így is elég bohócnak nézhettek teljes menetfelszerelésben, amint a maradék lejeimet próbálom elkölteni, hogy ne kelljen visszaváltani néhány száz forintot.
Felmerült, hogy áttekerek Makóra is, de bölcs voltam, hogy nem tettem, mert így a jelenlegi 104 kilométer 150 lett volna (bár Nagylak és Makó relatíve közel van, viszont Makó és Tótkomlós, illetve Orosháza nem). Időbe ez bele is fért volna, kondiba azonban nem, sajna előjött a térdfájásom, így hazafelé már nem volt olyan gördülékeny a menet, mint oda - sajnos hiányoznak a kötelező két-három napi rövid, 20-30 kilométeres távok, amikkel edzésben tudnám magam tartani.
S bár most szenvedek (szerencsére tapasztalataim szerint reggelre rendbe jön a térdem), mégiscsak jó, hogy bevállaltam ezt a kedves kis túrát, ami egyébként kilométerre szinte azonos a Békéscsaba-Arad távval, igaz, arra jobban edzettem. Nem azt mondom, hogy általános recept, de nekem bejön: amikor sok minden összejön az agyban és a szívben, tekerni monotonul, a lejátszóban az aktuális fontos dolgok (esetemben Amber Smith, Barabás Lőrinc, Irie Maffia, Carbonfools - jó tudom, az utóbbi nem annyira friss, de most sikerült megszereznem), és útközben minden mássá válik és megérkezésre helyreáll a rend, legalábbis egy darabig.
