2009. jún 22.

A moderátor egy F...SZ

írta: korbelygyorgy
A moderátor egy F...SZ

Beol-kommentelős stílusban fogalmazva egész rendesen derékba kaptam a bránert (ez még általában nem moderálódik) a hétvégén, merthogy a szokásos háromhetenkénti ügyeleti rend rám esett, ami nem is lett volna komolyabb baj, ha egy tulok nem dönt úgy, hogy pont ezen a hétvégén kell leszúrnia volt barátnőjét.

Alapvetően nincsenek ellenemre az ilyen adrenalingerjesztő feladatok, igaz, a nappaliból, nem terepről, de egész jó kis témakövetős cikksorozat jött létre, kiugró látogatottsággal, no meg - ne legyünk álszerények - profi megoldásokkal, köszönetően Nyemcsok kolléga kitartásának és rendőrségi informátora szívességének.


 

Csakhogy gyilkosunk abba a népcsoportba tartozik, amely most nem a legnépszerűbb Magyarországon (korábban sem volt, csak mostmár egyre többen nyíltan kinyilvánítják ellenszenvüket, meg hát válság van, ugye...). S mivel a hétvégés kolléga egyben moderátor is, talán felesleges ecsetelnem, hogyan játszottam szimultánt több száz rasszistával, akik gyanúm szerint az egész országból ideözönlöttek és nyomták vadul felebaráti kommentjeiket Még a végső fegyver sem bizonyult hatékonynak, azaz a vitalehetőség regisztrációhoz kötése, mert regisztráltak és nyomták tovább, s Lukács Csaba körözés alatt álló gyilkos mellett a haza legnagyobb ellensége a cigány, zsidó és buzibérenc moderátor lett, azaz én, illetve most olvastam a legfrissebbe: a moderátor egy F..SZ (csak ő éppen kiírta).

Bár kellően edzett és ha kell, meglehetősen cinikus vagyok, de azért kezdtem már feladni a hitemet, hogy ebben az országban már semmit nem lehet észérvekkel megvitatni, olvasóink, kommentelőink nagyrésze meg... hmm...

Aztán estére mégis helyreállt a rend a fejemben és a szívemben, mert nem sikerült az értelmes, valós embereket sem elüldözni a Beolról és bizony ők is kommentelnek, csak éppen értelmesen, érvelve, s természetesen érzelmekkel is, de nem indulatból. Az alapsztori Békéscsabán beszédtéma: távozik egy evangélikus lelkész, mert állítólag a helyi egyházközségen belül kiútálták valakik - írják is, hogy kik, de mivel senkit nem ismerek a közösségből, nem mennék a részletekbe -, s ebből alakult ki nagyon komoly hozzászólásáradat, igazi, helyi értelmiségi vita lett belőle, ami még ezekben az órákban is tart.

Szóval akárhogy is tűnik úgy, megbolondult ez a világ, azért van remény.

Szólj hozzá

cigányok békéscsaba beol