Az ilyenkor szokásos visszaszoktatás a civilizációba: saját fürdőkád, vécékagyló, hamarosan ágyikó, Nefelejcs utcai csend, amit maximum gyerekzsivaj - egész pontosan három és fél éves hisztéria - ver fel.

Nem csak a kötelező happykommunikáció szerint, hanem valóságban is kiváló volt a jubiláló tizedik Hegyalja. Ezúttal is elsősorban a Zöld Sátorban dolgoztam olyan kiváló emberekkel, mint az E-misszió teljes legénysége, élén Tömöri Lacival, Priksz Gáborral, Kovács Erikkel és a többiekkel, valamint Fazekas Pamacs Sándorral és csapatával, Lévai Balázzsal,  s olyan vendégeink voltak, mint a kortárs irodalom színe-java (Karafiáth Orsi, Cserna-Szabó András, Garaczi László, Grecsó Krisztián), Lovasi András, Kollár-Klemencz László (Kistehén), Bakáts Tibor Settenkedő. És persze a "kötelező" zöld közéleti személyek: Illés Zoltán, Orosz Sándor, két szimpatikus hölgy a zöldombudsmani hivatalból, Schiffer András és a Lehet Más a Politika több helyi vezetője és ott volt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, aki átadta a Zöld Fesztivál díjat.

A zenei programokból sajnos nagyon keveset láttam, ugyanis napi 12-14 órát a saját helyszínemen töltöttem, ahol kvázi színpadmesterként működtem, ami olyasmi egy kicsit, mint a színházban az ügyelő, annyi különbséggel, hogy míg egy színdarabnak szabályai vannak és a színészek fegyelmezett népek, ezzel szemben a zenészek, dj.-k és politikusok kevésbé, így az időpontok betartása és betartatása sokszor gondot okozott. A kommunikációs részt az idén egy profi szervezet, a Próbakő legénysége látta el Dankó Bence irányításával, igaz a blog- és Twitter-projekt az enyém maradt, sajnos sok egyedit hozzátenni nem sikerült, nagy örömömre sikeres volt a csiriptudósítás, a #hegya hashtag-et nem csak fesztiválozók használták, hanem a média és a fellépő művészek egyike, a Mystery Gang is.

A hőséggel dacolni nagyon nehéz volt, szenvedtünk is rendesen, majd az elemek alaposan megtréfáltak, de egyben meg is kegyelmeztek, hiszen a tegnapi országos vihar gyakorlatilag elkerült bennünket. Igaz, a vonatkozó katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelően volt egy kétórás programszünet, majd egy kisebb vihar, némi eső, de aztán beindult az élet, a nagyszínpadon Barabás Lőrincék még tudtak játszani, a Basemant Jaxx viszont beköltözött az A38-as színpadra, azaz az egykori Multcaféba és a szemtanők szerint fergeteges koncertet adtak, mint ahogy az utánuk következő NOHA és Adam Freeland is ezt tették. De nem csak az elektronikus ikonok remekeltek, hanem szinte mindenki, aki fellépett, az én szívemhez közelálló Transglobal Underground, az Ignite és a Machine Head is és persze a fix magyar fellépők is jók voltak, csak sajnos kevés produkciót tudtam megnézni.

A hazaút is izgalmas volt, ugyanis a fesztiválon összeakadtam Kukival, aki egy időben országos punklegenda volt. Most Birmingham közelében számítógépeket szerel és madáretetőket gyárt, amiket az E-Bay-n ad el. Mivel vonattal érkezett, hazahoztuk és vele idéztük fel a kilencvenes éveket Rakamaz és Orosháza között, a fiam egy volt osztálytársa, aki szintén utasunk volt, meglehetősen döbbenten hallotta, hogy egykor azért ebben a városban is zajlott az élet.