A szerkesztőségi rendszerben mászkálok, a holnapi lapszám már elkészült cikkeit olvasószerkesztem, és találtam egy jó kis nőnapi jegyzetet, Magyar Mária kolléganő munkája. Mondhatjuk úgy is, hogy a legjobb nőnapi jegyzetet a nők írják.

Én is ezzel mondom, hogy éljen március 8-a, éljenek a csajok!

Vigyázat,gondolkodom

Nőnap van. Ugye, ilyenkor szabad ábrándozni nekünk, nőknek? Talán kérni is. Mert én most kérnék. Nem virágot és nem is jelképeket. Egy másik társadalmat. Egy olyat, amelyik az év minden napján figyelembe veszi, hogy a nők nők. Amelyik elismeri, hogy a nő biológiailag, fizikailag, értékrendjében egy másik „műfaj”. Egy olyan társadalmat, ami eszerint is kezeli a gyengébb nemet. Nem hiszem, hogy a nők az emancipáció kapcsán arra gondoltak, hogy férfiak szeretnének lenni. Csupán azt akarták, hogy emberszámba vegyék őket. Hallgattassék meg a véleményük, számítson a létezésük, az akaratuk.

Ma, ha egy nő állást keres, jobb ha nem tesz említést a gyerekéről. A munkaadónak az macerás. Egy anyának a gyerek az első (micsoda merészség!), így kevésbé terhelhető, nem szívesen vállal túlórát. Szóval jobb egy férfi. A férjek azt szeretik, ha otthon a háztartás rendben van, a nő illatozik és kedves. Az anyósok azt, ha a menyük kiszolgálja a fiukat. Ha egy gyerekkel gond van az iskolában, mindig a nő az első, akit a rossz nyelvek hibáztatnak.

És az számít-e valahol valakinek, ha egy nő a „nehéz napjait”, vagy a változókor nyűgeit éli? A társadalom ugyanazt a teljesítményt várja tőlük ilyenkor is, mint egyébként. Vagyis ha egy nő meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, úgy kell tennie, mintha nem is az lenne, mint amire született.

Ezért álmodom én egy új világról. Tudom, nem szerencsés, ha egy nő sokat gondolkodik, mert még eszébe jut valami. Így aztán visszaállok a sorba, mielőtt túl messzire jutnék. S mert az igazi nő a békesség híve, világ helyett megköszönöm a virágot is.