2010. aug 17.

Újabb printjegyzet: Schmittpál és a Borz

írta: korbelygyorgy
Újabb printjegyzet: Schmittpál és a Borz

Újra a gyárban, beugró publicistaként íme egy majdnem friss téma:

 

Schmittpál és a Borz


Hiába, a Sziget-generáció is öregszik, mégiscsak több mint másfél évtizede indult a Diákszigetből gigarendezvénnyé nőtt magyar Woodstock. Ennek legbiztosabb jele nem csak az, hogy az alapítók időközben multimilliárdossá váltak. Sokkal inkább az idei rendezvény: a mínusz egyedik napon elbúcsúztatták az elmúlt két évtized legfontosabb magyar poprock-ikonját, a Kispál és a Borzot, a nulladik napon pedig megidézték a hetvenes-nyolcvanas évek magyar valóságának dalos lelkiismeretét, Cseh Tamást.

Ám kilépve a Sziget Köztársaságból nem a múlt, hanem a jövő volt a címlapsztori: beiktatták a Magyar Köztársaság sorrendben negyedik elnökét, Schmitt Pált. Ő már a 2010-es évek valóságának ikonja lesz, igaz, a lelkiismerete semmiképpen, hiszen ezt ki is nyilvánította: nem ellensúly, hanem egyensúly lesz. Schmitt Pál valódi szupersztár, a magyar közélet playboy-aként is emlegetik (nem csak szoclib publicisták), hiszen sármos, igazi sportember, nem konfrontálódik, világszerte ismerik, nem esik kétségbe sem egy indiai nyomornegyedben, sem Erzsébet királynő fogadásán.

Többnyire ő a legvasaltabb magyar, de ha úgy adódik, bőrszerkót ölt és Harley Davidsonján rója a világ útjait. Tehát minden bizonnyal méltóképpen képvisel majd bennünket bárhol.

Igaz, elődeivel szemben Schmitt Pál jóban volt az előző rendszerrel is, egész komoly hivatalt viselt az átkosban, ami akárhogy is nézzük, ellentétes a Fidesz-éthosszal. De ne legyünk válogatósak: immár nem csak a Sziget-, hanem a Fidesz-generáció is öregecske egy kicsit.

Szólj hozzá

sziget cseh tamás kispál és a borz schmitt pál békés megyei hírlap