Van annak egy diszkrét bája, hogy éppen tegnap, azaz március 14-én kezdtem el olvasni Cseh Tamás Hadiösvény című indiános könyvét. Nem, nincs összefüggés a magyar szabadságharc, illetve a magyar sajtószabadság és e kötet tartalma között, nem is szeretem az ilyen erőltetett áthallásokat. 

Ám az a néhány sor bejegyzés, ami könyv elején van, mégiscsak fontos számomra és kapcsolódik: "Az utolsó sajtószabadság-harcos újságírók egyikének barátságunk emlékéül, 2014. február 14". A dátum az utolsó cégnél töltött napom, a könyv pedig egy búcsúajándék egy tényleg jó baráttól. Van neve is, de nem írnám ki, nehogy baja legyen, s ilyen megfontolás miatt nézőképet sem teszek ide, nehogy valami grafológiai gebasz legyen ...

Cseh Tamás zsenialitása nem kérdés, ám halála óta kialakult egy sajátos nosztalgia, persze intellektuális síkon, de akkor is csak egy hosszú távon ártalmas jelenség. Zseniális a Főhajtás album, illetve az ehhez kapcsolódó Sziget-projekt, de sajnos láttam már olyan hakniszerű Cseh Tamás-estet, amit jobb lett volna nem megtartani.

Ezért is voltam szkeptikus a békéscsabai Cseh Tamás-est előtt, de szerencsére nagyon kellemesen csalódtam. Az első részben egy összeszokott zenekar (Őszy-Tóth Gábriel, illetve egy zongorista és egy gitáros férfi) adtak elő jól ismert dalokat az első négy albumról, ami számomra nem okozott túlzottan nagy eksztázist, tény, hogy derekasan levették a lemezekről a dalokat, ráadásul könnyű volt nekik, hiszen az ...

Az a baj, hogy túl sok a halott zenész, így ez a blog is néha átmegy panoptikumba, amit én igyekszem is visszafogni, ám amellett mégsem mennék el szótlanul, hogy Cseh Tamás ma lenne hetven éves. Kiváló összeállítás található a Recorder blogon, ami engem is arra inspirált, hogy egy best of Cseh Tamással emlékezzek arra művészre, akit mindenki tisztelt, akitől mindenki tanult (aki nem, az magára vessen) és akinek munkássága túlél mindent és mindenkit.

Az én első Cseh Tamás-élményem egyébként 1979-ig nyúlik vissza: a sarkadi középiskolában másodikos koromban az iskolarádió stúdiójában akadtam rá a fekete borítós bakelitre, ez volt a Levél nővéremnek. Akkor már  elég jelentős csőlátással bíró rockerként nehezen szántam rá ...

Újra a gyárban, beugró publicistaként íme egy majdnem friss téma:

Schmittpál és a Borz

Hiába, a Sziget-generáció is öregszik, mégiscsak több mint másfél évtizede indult a Diákszigetből gigarendezvénnyé nőtt magyar Woodstock. Ennek legbiztosabb jele nem csak az, hogy az alapítók időközben multimilliárdossá váltak. Sokkal inkább az idei rendezvény: a mínusz egyedik napon elbúcsúztatták az elmúlt két évtized legfontosabb magyar poprock-ikonját, a Kispál és a Borzot, a nulladik napon pedig megidézték a hetvenes-nyolcvanas évek magyar valóságának dalos lelkiismeretét, Cseh Tamást.

Ám kilépve a Sziget Köztársaságból nem a múlt, hanem a jövő volt a címlapsztori: beiktatták a Magyar Köztársaság sorrendben negyedik ...

Eszembe jutott, hogy még most, a szabi alatt akartam írni néhány sort az Eszembe jutottál - Főhajtás  Cseh Tamás előtt című albumról. Nos, a szabinak ma már tulajdonképpen vége szakadt, mert meg kellett csinálnom a jövő heti lapterveket, néhány sort azonban most írok, mert aztán félő, hogy elmarad, kilenctől este kilencig húzom ugyanis az igát.

Nos: ez egy kurva jó lemez. Nagyon jó, hogy elkészült, minden elismerés Marton Lászlónak , a lemez - a ráépülő koncert és egyéb projekt - szervezőjének. Fontos mellékszál, hogy a Magyar Narancs zenei rovata, melyet ő vezetett fontos tájékozódási forrás volt számomra a kilencvenes évek elején, nagyon sok dologra ő irányította rá a figyelmemet.

Én a napokban jutottam hozzá az albumhoz, ...