2011. aug 21.

Utóbringaszezon, második nap

írta: korbelygyorgy
Utóbringaszezon, második nap

 



Nem egy cukrászipari reklám az itt látható fotó, hanem a szombat leghatásosabb Foursquare-bejelentkezése Békésről: nyolcvankilométeres lett a nap, azaz a tervezett Tisza-tó túra kétharmada. Logisztikai és időjárási okokból lett rövidebb: a logisztikai, hogy egy órára Békésen kellett lennem, Vozár sporttársnő ugyanis ott csatlakozott. Békésről pedig már nem volt értelme messzire menni, az időjárási ok pedig az volt, hogy nagyon fújt a szél, ami meglehetősen visszavetette a teljesítményt.

De remek volt az út (sajnos Maps-en nem reprodukálható hitelesen, mert több erdei és kerékpárút is került bele, melyek a magyarországi térképen még nem láthatók), de a főbb állomások: Békéscsaba, Gyula, Gerla, Békés, Murony, Kamut (tudod, ahol az Index tér is van, bár a becsekkolást ott kihagytam, tekintve, hogy csak áttekertünk a falu mellett), végül Telekgerendás. Azt hiszem, felkészültem az abádszalóki 138 kilométerre, ahová valamikor szeptemberben készülünk.

Szólj hozzá

bringa gyula békéscsaba békés