2011. okt 30.

11, 11, 11

írta: korbelygyorgy
11, 11, 11

Aki hisz a számmisztikában, biztosan talál valami szimbolikusat ebben a három számban és hat egyforma karakterben, ám a valóság az, hogy az élet írta úgy, hogy 2011. november 11-én lesz az Ibsen Házban egy haknink Dr. Rockkal, Békés megyei gyökerekkel rendelkező szegedi barátommal, Pleskonics Andrással.


Egyelőre nincs koncepció, mint ahogy a program is egy új sorozat egyik első epizódja lesz, nagyjából az a lényege, hogy mindig meghívnak egy elszármazott viharsarki személyiséget, akivel egy helyi arc beszélget - ezúttal én leszek az, tekintve, hogy Bandival régóta ismerjük egymást, dolgoztunk is együtt és persze bizonyos tekintetben egyívásúak vagyunk.

És persze a keresztapaság, ezt Plesi mindig elmondja, hogy én találtam ki ezt a nevet, ami valóban így van, de semmi királycsinálás nincs a háttérben, csupán a véletlenek összjátéka. Íme a sztori: 



Amikor még volt Mezőtúron Wan2 fesztivál, Plesit is meghívtuk egy rocktörténeti előadásra, akkoriban indult ugyanis a szegedi egyetemen egy hasonló kurzusa, amiről csupa jót hallottunk. Ott még Pleskonics Andrásként futott, ám ezekben a napokban már javában készült a Hegyalja Fesztivál műsorfüzete, ahol emberünk szintén fellépett. Volt róla egy marha jó kép, kellettek még töltelék anyagok, ezért írtam egy beharangozó cikket valami ilyesmi címmel: Dr. Rock Hegyalján rendel vagy valami hasonló, teljesen légből kapottan. 

Dr. Rockból legenda lett, amit persze csak saját magának köszönhet, mert tényleg jópofa produkciókkal hengerelte le a fiatalokat és teszi ezt manapság is, szerintem november 11-én senki nem fog unatkozni, ha eljön az Ibsenbe.

Twitteren
a Posterouson

Szólj hozzá

ibsen számmisztika dr rock