Alapvetően online szerkesztőként dolgozom a Népújság Kft.-nél, de azért hébe-hóba újságíróként is funkcionálok, elsősorban persze rendszeres jegyzetíróként, meg azért más műfajokban is. Mindig is az interjú volt a kedvencem, örömmel vállalok be tehát adott esetben ilyen feladatokat, már hogyha jut rá idő meg erő, mert azért a fő mégiscsak az online felület.

A napokban világosodtam meg, hogy lényegében egy új szakterület gazdája lettem, ami műfajok és rovatok felett áll, ez pedig a Negyvenesek, Akik Soha Nem Akarnak Felnőni. Elég, ha csak az elmúlt hónap termését nézzük: recenzió Léna dvd-jéről (illetve korábban útjainak nyomon követése), Most pedig itt van egy friss interjú BMZ-vel, azaz Baji Miklós Zoltán barátommal, aki neves kortárs képzőművész, s akinek Budapesten, Torontóban tutira többet mond a neve, mint teszem azt Okányban.

Annak kapcsán készült vele nagyinterjú, hogy tegnap töltötte be az ötvenet, amit egy nagyszabású kiállítássorozattal ünnepelt: öt helyszínen öt különböző arcát mutatta be és persze a Hírlapnál a hét embere lett (a neten egy dupla hosszú interjú látható, az újságban ezt kellett a felére, 4200 karakterre húznom). A dolognak van még egy vicces mellékszála: nagyon-nagyon kezdő újságíró koromban, még csak nem is a Békés Megyei Napnál, s nem is az Orosházi Párbeszédnél, hanem a megyei Extra hirdetési lapnál (ami akkoriban olyan kvázi Metro újság volt, hirdetések és cikkek elegyéből állt) csináltam vele egy anyagot, amit alaposan elkúrtam, ahogy a nagy klasszikusok mondják. Elértettem valamit és leamatőröztem a hazai kortárs művészek nagy részét szegény megboldogult Gubis Mihálytól kezdve egészen Aknay Jánosig, szóval volt hiszti, de aztán nagyon jó barátok lettünk, mi több, kollégák is, hiszen BMZ újságíróként és rádiósként is működött, bár soha nem dolgoztunk egy helyen.

Szóval fel nem nőni akaró negyvenesek (harmincasok, ötvenesek), semmi sincs veszve, nem csak a föld alatt van élet, itt vagyok a mainstreamben és kezelem a reflektort!