2013. aug 02.

Kink nekünk Cseh Tamás?

írta: korbelygyorgy
Kink nekünk Cseh Tamás?


Cseh Tamás zsenialitása nem kérdés, ám halála óta kialakult egy sajátos nosztalgia, persze intellektuális síkon, de akkor is csak egy hosszú távon ártalmas jelenség. Zseniális a Főhajtás album, illetve az ehhez kapcsolódó Sziget-projekt, de sajnos láttam már olyan hakniszerű Cseh Tamás-estet, amit jobb lett volna nem megtartani.

Ezért is voltam szkeptikus a békéscsabai Cseh Tamás-est előtt, de szerencsére nagyon kellemesen csalódtam. Az első részben egy összeszokott zenekar (Őszy-Tóth Gábriel, illetve egy zongorista és egy gitáros férfi) adtak elő jól ismert dalokat az első négy albumról, ami számomra nem okozott túlzottan nagy eksztázist, tény, hogy derekasan levették a lemezekről a dalokat, ráadásul könnyű volt nekik, hiszen az első négy lemezen szerepelnek az igazán legendás dalok a Budapesttől a Ten Years Afterig.

A második rész azonban lélegzetelállítóan jól sikerült, ízig-vérig feldolgozásokat láthattunk-hallhattunk. Igazi helyiérdekű produktum volt, ugyanis a helyi színészek és zenészek mutatták meg, kijük nekik Cseh Tamás. Nehéz most kiragadni dalokat és előadókat, nem is lenne fair, inkább ideragasztom ezt a videót, a finálé ráadását, ami sajnos nem sikerült túl jól, pedig elvileg HD, de valahogy a TouchPad nem csinál olyan jó mozgóképeket, mint a jó öreg Nokia, amit céges telefonként hurcolászok.

Szóval: Antoine, Désiré és a szél

(Ezt a posztot még az előadás utáni napon, július 11-én kezdtem el írni, de csak augusztus másodikán fejeztem be, lehet, hogy már nem túl aktuális...)

Szólj hozzá

békéscsaba cseh tamás