Egy album, ami szíven ütött
Érteni értem, viszont igazságtalannak tartom, hogy a Makám Robinzon Kruzo című albuma nem lett sláger, vagy legalábbis nem kapta meg azt a figyelmet, ami járna neki,
Őszintén szólva én is véletlenül akadtam rá, azóta viszont nagy kedvencem, legutóbb például pénteken az "emlékeztető" 40 kilométeres túrámon (merthogy régen tekertem és két nagyobb lélegzetű bringázás is vár rám szeptemberben) hallgattam és akkor agyaltam rajta, hogy mi lehet ennek az oka.
A részletekben most nem vesznék el, itt található egy nagyon jó kritika az albumról, sőt ugyanitt meg is lehet hallgatni az egészet a Soundcloudon. A lényeg, hogy egy népzenével, nem is akármilyennel foglalkozó zenekar motorja, Krulik Zoltán (KruZo) kirándul a rock-blues-sanzon-világba, készít egy olyan szerzői lemezt, melynek a szövegei is személyes témákat dolgoznak fel.
Az igazán jó zenét nem lehet megmagyarázni, beledumálni persze lehet bármit, de az igazán jó zene szíven üt. Ez történt velem is és tényleg nincs magyarázat, mert sem korosztályosan, sem kulturálisan nem tartozom ahhoz a körhöz, akiket alapvetően a lemez megszólít. Legalább egy tizessel fiatalabb vagyok ugyanis, mint ahogy nekem már nem kortárs élmény a lemezen többször szövegben és szellemben idézett Baksa Soós, Orszáczky Miklós, s valójában Cseh Tamás sem, annak ellenére, hogy hihetetlen nagy tisztelője vagyok.
És pont ezt nem értem, miért nem ütött szíven ez még nagyon sok más embert? Talán azért, mert a nálam idősebb generáció (és sajnos nagy részben az enyém is), nem szívesen hallgat már meg új dolgokat, a fiatalabbak zenei rendszere pedig egészen másképp szól, hiszen a Robinzon Kruzo alapvetően olyan album, amely összegzi a magyar progresszív rockzene legfontosabb értékeit, ezekre építkezve valami új értéket hoz létre, kiválóan.
