Amíg írtam, kevesebbet olvastam, mint szerettem volna, s mindez húsz kerek esztendőn át tartott: 1994-től ez év elejéig éltem hivatásszerűen valamilyen médiatevékenységből, elsősorban írásból, de persze volt benne rádiózás és az utolsó nyolc évben online szerkesztés és benne másfél év párhuzamosan print szerkesztés. Vagyis hát olvastam én, sokat is, de szinte kizárólag információkat, hasznosnak vélt adatokat tömtem a fejembe, hogy lépést tudjak tartani egyre rohamosabban fejlődő szakmámmal, tudni, hogy melyik politikus kicsoda és mit csinál és lehetőleg azt is megérteni, hogy miért. Persze nem csak közéleti témákkal foglalkoztam, hanem szinte mindennel, ahogy ez egy helyiérdekű újságíró esetében alapértelmezés.

Miután a kilencvenes évek második felében rákattantam az internetes világ dolgaira, lényegében ekkor autodidakta módon új szakmát tanultam ki, egy olyat, ahol a jó pap tényleg holtig tanul és pár hét kihagyás után kezdheted is magad hülyén érezni, így tehát az őrült tartalomfogyasztás még rohamosabban indult be, már kora reggel az internet, az it-világ, az online média és kommunikáció, a mobil világ híreit fogyasztottam, hogy ezekből tudjak valamelyest a trendekre következtetni, hogy a rám bízott lokális portál lehetőleg ne csak követő legyen, vagy ha már követő, akkor gyorsan, rugalmasan tegye azt.

Na, ennek van most vége, hírfogyasztás minimumon, az it persze jöhet, mert az a hobbym is egyúttal, de azt sem hisztérikusan, és jöhetnek a könyvek, már amennyit jelenlegi státuszom (diák, htb és au-pair) lehetővé tesz.

Ezért perverz módon most három könyvet fogyasztok párhuzamosan - a kifejezés nem valami 21. századi sznob menőzés, hanem ténylegesen így van, hiszen print formában Cseh Tamás Hadiösvény című regényét olvasom (egyetlen könyve a legendás dalnoknak, nagyon alapos háttéranyaggal kiegészítve, szóval nem egy Karl May), e-book formátumban most végeztem a Királyok harcával és nekikezdtem a folytatásnak - az a tervem, hogy áprilisra, mire jön a negyedik évad, naprakészen követem az eseményeket.

És ott van még a kilencvenes évének remek találmánya, a hangoskönyv, itt most klasszikus szól: Szilágyi Tibor hangján hallgatom Máray Sándor Föld, föld című művét a fürdőkádban, vagy elalvás előtt, vagy ha úgy adódik, nordic walking botokat szorongatva.

Kimondhatatlan felszabadultság, hogy végre “haszontalanul” olvashatok, saját örömömre, sőt már a kötelező sznobság sincs meg bennem, ami fiatal koromban, hogy olykor észrevettem magamon: tulajdonképpen azért olvasok szépirodalmat, hogy egyszer majd műveltnek gondoljanak. A műveltség néhány évtized alatt már alaposan átértékelődött, jómagam sem siratom a régi bölcsész eszményeket, ráadásul ebben a korban már bizonygatni sem akarom, hogy művelt vagyok-e, avagy sem - olvasgatok végre ismét az olvasás öröméért.