Müller Péter Sziámi nekem az underground zene Hobója: csinál remek dolgokat és néha csinál, illetve mond kínosakat is, de összességében jelentőségéhez, tekintélyéhez nem férhet kétség.

Úgyhogy szerintem sokan méltatlanul is írták le az URH-ban a Kontroll Csoportban és természetesen a Sziámi különböző verzióiban nevet szerzett frontember-költőt, talán éppen szigetes karrierje miatt, vagy azért, mert családi és egyéb kötődései során soha nem volt igazán olyan kívülálló, mint Menyhárt Jenő, Méhes Marietta vagy Vígh Mihály. (A Metró klubtól a Szigetig című rádióműsor nyolc részen át foglalkozott vele, íme az archívum.)

Én személy szerint felemásan állok hozzá, imádtam kezdeti dolgait egészen a Sziámi Ultrarock albumig, aztán a zalai korszak nem jött be igazán, az igazat megvallva az utolsó években nem is figyeltem oda a dolgaira, például számomra nagyon kínos volt, amikor még a kilencvenes években a Szigeten David Bowie előtt játszott a Sziámi és nem akarták betartani a műsoridőt. (Ezen a linken 3.30-nál Polgár Péter ex-gitáros meséli el a sztorit belülről, amit én a közönség soraiból láttam, s igen, jól emlékszem, hogy tavaly egy posztban fel is idéztem.)

Viszont Gasner halála ótaznincs Sziámi, van helyette AndFriends, ami szerintem egy nagyon jó kis albumot jelentetett meg, sőt az elmúlt időszak szerintem egyik legjobb lemezét, úgyhogy én most ezt itten mindenkinek meghallgatásra ajánlom, benne egyik nagy kedvencemmel, ami egyszerre idézi a Müller-életmű legjobb hagyományait, mégsem cseng idegendül a 21. századi fülnek sem: