Szépen elfeledkeztem egy fontos évfordulóról, ugyanis február 13-án töltötte be a 70-et Földes László, alias Hobo. Talán felmentést ad, hogy éppen otthon voltunk ezidőtájt és nem pont a médiafogyasztásról szólt az a bizonyos egy hét.

Most viszont belefutottam egy interjúba, ami este került ki az MNO.hu oldalra (hehe, ők is lemaradtak egy kicsit), és eszembe jutott egy tíz évvel ezelőtti interjú, amit én készítettem a Mesterrel 60. születésnapja alkalmából. Nem is akárhol, hanem Kaszaperen, ahol éppen József Attila-estjével turnézott. Azt hiszem, mondhatjuk ezt hakninak is, mert azokban a napokban több helyen is előadta ezt a műsort, többnyire diákok előtt, pályázati pénzből. Ezt onnan tudom, hogy azon kiválasztottak közé tartozhattam, akik előadás közben fotózhatták az erre egyébként rendkívül hisztis előadót, azzal a feltétellel, hogy elküldöm neki a képeket, amiket neki csatolnia kell a teljesítési igazoláshoz.

Itt kb. feleannyi

Jó kis beszélgetés volt egyébként, általában Hobo rossz interjúalany, mert azonnal lecsap arra az újságíróra, akinél felkészülési hiányosságokat észlel. Nálam ilyen gond nem volt, annál is inkább, mivel kb. 15 éves korom óta követem a munkásságát, különösen az első években villáztam vadul a HBB-koncerteken, de azért később is képben voltam, illetve vásárolgattam is lemezeket, többekhez hasonlóan szerintem is a Vadászatban csúcsosodott ki a Hobo-életmű, de zseniálisnak tartom például a Bakaballadát, melyet a Ghymessel együtt vettek fel.

Szóval ilyeneket mondott Hobo tíz évvel ezelőtt, a teljes interjú a Beol.hu-n jelent meg (akkor még csak külsősként adtam le nekik, de emlékeim szerint készült rádiós verzió is, ez sajnos már nincs meg nekem, talán valahol a médiahatóság archívumában...). Azért elég vicces, hogy leírok olyan kifejezéseket, mint "internetes portál", így már csak a kultúrtörténeti érdekesség miatt érdemes átfutni az interjút.

A hetvenes-nyolcvanas évek „csöveskorszakának” úgynevezett őszinte, kőkemény zenekarai közül csak a HBB szerepel a Szigeten és más nyári fesztiválokon, a többiek megszűntek, illetve ilyen-olyan okok miatt nem hívják meg őket. Mi lehet az oka, hogy az immár több, mint negyedszázados zenekart elfogadják az úgynevezett Sziget-generáció tagjai, azaz a legfiatalabbak is?
- Több oka lehet, az igazi választ nem tudom. Fontosnak tartom azonban, hogy egy zenész ne önmagát ismételje, ne olyan dalokat írjon, ami 20-30 évvel ezelőtti fénykorát jelentette. Ez nehéz út, hiszen gyakran eltér a nagyközönség ízlésétől. Amikor a Hobo Blues Band megalakult, Magyarországon még nyomokban sem beszélhettünk bluesról. A kilencvenes évek elején jött egy nagyszabású blueshullám, melynek végeztével eltűntek azok a zenekarok, akik csak divatból játszották ezt a műfajt. Az emberek talán elnézőbbek voltak velünk. Továbbá értékelhették azt is, hogy mást is csinálok, nem ragadtam le a Kopaszkutyánál, a Vadászatnál vagy az I love you Budapestnél. Mindez olyan környezetben, ami nem mondható barátinak, hiszen a médiában tulajdonképpen egyáltalán nem vagyunk jelen, koncertjeinken mégis rendkívül jó a hangulat – mindez köszönhető annak is, hogy a zenekar nagyon együtt van, kitűnő, harminc-harmincöt éves rendkívül jól képzett zenészekkel játszom együtt.

- Hallgat fiatalokat?
- Rockzenét egyáltalán nem hallgatok. Rengeteg fellépésem van: József Attila, Viszockij, Tom Waits, Faludy esteket adokk elő iszonyatos mennyiségben mind a színházban, mind különböző meghívásoknak eleget téve, így a fennmaradó kevés időt igyekszem a családom körében tölteni. Ha néha látok egy-egy együttest, nem érzem a katarzist. Úgy érzem, nagyon jó zenekarok játszanak megélhetési zenét és igyekeznek megfelelni az elvárásoknak. Mindez természetesen nem baj, hiszen aki zenét tanult, az joggal szeretne zenéből megélni, azt az utat, amit én választottam, sem előttem, sem utánam nem járja senki.

A teljes interjú itt van