Hetedikes általános iskolás voltam, azaz nem sokkal idősebb, mint most a kislányom, amikor egy szép este a család bevackolt a tévé elé, merthogy kezdődött a Metronóm 77, ebben az évben ugyanis így hívták a táncdalfesztivált.

Sorra jöttek az ismert és ismeretlen előadók, a maguk langyos unalmával (felnőtt fejjel azért később rá kellett jönni, hogy az Illés Zenekar meg a Color azért nem egészen ez a kategória). Aztán egyszer csak feldübörgött a csatolt videó és akkor valami megváltozott. Ha nem is azonnal, de a korábban kizárólag a rádióból-tévéből megismerhető zenék világa kitágult számomra és bár a Piramist rajongásilag átugrottam, hiszen a P. Mobil és a Beatrice hitelesebb volt (vicces, hogy ezen a fesztiválon még a Gyere, kislány gyere című örökbecsűt nyomták Feróék a csajos felállásban). Tény viszont, hogy életem egyik első nagylemeze a Gyere közelebb, a PIramis második albuma volt néhány hónappal később - sajnos az elsőt szétkapkodták, mire megkaptam a lemezjátszómat.

Mindenezek ellenére a ma elhunyt Som Lajos által alapított Piramisnak hatalmas szerepe volt abban, hogy Magyarország lakosságának széles tömegei ismerték meg a rockzenét, már nem csak pesti és nagyvárosi klubok látogatóinak kiváltsága volt a hard rock. Som és Balázs Fecó is Amsterdamban csodálkoztak rá erre a világra: a korabeli (nem diszkó) Neoton tagjaiként eljutottak egy Black Sabbath-koncertre, ami akkora hatással lett rájuk, hogy Radics Bélával megcsinálták a Taurust. Ennek szétválása után alakult meg a Piramis majd néhány évvel később a Korál.

Som Lajos remek zenész és jó menedzser volt, a Piramis pedig alapjában egy jó zenekar, függetlenül attól, hogy a hatalom jobban szerette őket, mint mondjuk Radics Bélát, a P. Mobilt, később pedig Nagy Ferót (bár Som Lajossal bántak el a legpitiánerebb módon az elhíresült aranyüggyel). Bár hamar legendává vált, rövid élete lett, annál is inkább, mert a pályatársakhoz hasonlóan nem erőltették az őszinte, kőkemény vonalat, például az Erotika album már egész más hangulatot árasztott, nem beszélve a new wave-es Pluszról, amit Révész nélkül, Gallai Péter énekével rögzítettek és sajnos a kutyát sem érdekelte, pedig jó lemez volt.

Azért is szomorú történet a Som Lajosé, mert pályatársai jó részéhez képest kevesebb rivaldafény áradt rá, s a sikert napjainkban kifejező anyagiak terén sem jutott neki túl sok, így betegen, szegényen halt meg. Kitüntetést sem igazán kapott, erre guglizva csak egy vitézi éremről találtam hírt, ami ugye inkább groteszk, mint méltó eilsmerés egy élet munkájáért.

Az egykori zenésztárs, Radics Béla éppen 25 éve halt meg, szerintem már nagyon várta egykori basszusgitárosát ott az égi ivóban, hogy közösen csináljanak valamit. Ha csendben maradunk, talán ide is hallatszik az égi rock and roll.