Vagyis Tibi bácsit. Azaz Hendrey urat. És persze Free Tibet, még hogyha egy kis olcsó szójátékkal kezdem, kihasználva, hogy Hendrey Tibornak hívják a Tibetet Segítő Társaság elnökét, akiből az elmúlt napokban, illetve korábban is különös közellenség lett.

Pedig Tibet ügye az egyik legvállalhatóbb emberjogi kérdés, Hendrey Tibornál pedig békésebb, nyitottabb hatvanas férfit nagyítóval kell keresni, mégis rendőrök hada akadályozta meg újfent, hogy gyakorolja alapvető emberi jogait, azaz kibontson egy tibeti zászlót a hazánkba érkező kínai elnök konvoja előtt. 

Annak ellenére, hogy korábban a Fidesznek is szívügye volt Tibet (már amennyiben ennek az érdekvezérelt képződménynek van szívügye a bevétel-kiadás szempontjain túl), mára azonban nem az, sőt, elég, ha a kínaiak ideszólnak, hogy nem akarnak tibeti zászlót látni a budapesti vizit során.

Interjú Kálmán Olgánál

Nagyjából akkor szerettem ki véglegesen a Fideszből, amikor 2012-ben hasonlóan felháborító körülmények közt akadályozták meg a tibetiek demonstrációját, mellesleg öt évvel később, idén nyáron el is marasztalta a bíróság a rendőrséget a jogkorlátozás miatt. Nem mintha egy percre is beleszerettem volna az Orbán-kormányba, de addig bizonyos fokig megengedőbb voltam többeknél bizonyos intézkedések miatt, ám ezzel a húzással nyilvánvalóvá  vált a kádárista csicskamentalitás, megvilágosodtam. Pedig akkor még hol volt az illiberális demokrácia, az idegengyűlölet és a Soros-terv.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kínaiakkal nem kell üzletelni - nagyon is kell -, viszont ha ennek az az ára, hogy csettintésre lemondunk polgáraink szabad jogairól, akkor inkább: tudod mit, nyuszi, cseszd meg az olcsó bizbaszaidat.