Ha nem is lesz az év szava 2020-ban - erre nyilvánvalóan a koronavírus az esélyes -, de benne lesz a top 5-ben a home office kifejezés. Manapság nem nagy kunszt összerakni egy otthoni irodát, akár többet is, hiszen ha van egy stabil, gyors, lehetőleg korlátlan internetkapcsolatunk, akkor mindenünk van, hiszen akár egy régi okostelefonnal is elvégezhetők azok az alapműveletek, amik az irodázáshoz szükségesek. Na jó, ha nincs otthon egy ócska számítógép vagy laptop, akkor be kell szerezni egy 5-6 ezer forintos bluetooth billentyűzetet és máris dolgozhatunk akár a felhőben, akár a telefon, tablet memóriájában. De azért szerintem a háztartások túlnyomó részében akad egy vagy több számítógép, nem beszélve róla, hogy nagyon sokan haza is tudják vinni eszközüket.

De hogy nézett ki a home office (dolgozni otthonról a korabeli mondás szerint) azokban az időkben, amikor még nem volt internet? Erről mesélek most, kedves digitális nemzedék, mindenki szépen ül, a partizán bácsi 25 évvel ezelőttre emlékezik.

A kilencvenes évek közepén a Békés Megyei Nap vidéki tudósítója voltam, azaz nem a szerkesztőségben töltöttem a munkaidőmet, hanem az adott területen mozogtam. Először a helyi lap (a szabadnak mondható, majd az önkormányzat által szétvert Orosházi Napló) szerkesztőségében volt egy kis bérleményem, majd a Rádió 47 stúdiójában, de a kettő közt kipróbáltam a home office-t.

Ekkoriban még nem volt elég a közszereplők Facebook-posztjait nézegetni, az érdekesebbeket belinkelni, hanem a terepen kellett mozogni, de legalábbis telefonon tartani a kapcsolatot a polgármesterekkel, cégvezetőkkel, pártemberekkel, köztisztviselőkkel. Nem merülnék bele "a cikk születése az anyagfelvételtől a megjelenésig" folyamatba, azonban a megírásig nem is volt probléma, hiszen volt otthon egy leharcolt, talán Pentium 1-es PC-m (sajnos nem voltam elég körültekintő, miután emlékezetem becsapott: 386-os volt az az asztali gép - köszönet Boarnak a figyelmeztetésért), ami persze elég sokat betegeskedett és rendszeres segítségre szorult, akkori it-s segítőim megérdemlik, hogy név szerint soroljam fel őket: Bodnár Sanyi, Dupsi Zsolt, Irimiás Laci és sokan mások.

Mi a fax?

Tehát kész a szöveg, hogy jut ez el a 30 kilométerre lévő szerkesztőségbe? Telefax, vagy ahogy szegény megboldogult Józsa Misi barátom és kollégám kazinczys hévvel nevezte: távmásoló. Ám ehhez nem csak egy drága faxkészülékre, hanem nyomtatóra is szükség van. A megfejtést lapunk rendszergazdája, Antalfay Laci világította meg: faxmodem. Eljátszhatnám a naivat, de ismertem ezt az eszközt, hiszen előzőleg az egyik helyi feldolgozóüzem informatikai osztályán dolgoztam és használtunk modemet, igaz, net még bőven nem volt, de használtuk az úgynevezett BBS-t, egy sajátos online protokollt.

Így tehát a méregdrága nyomtató és telefax-beruházás helyett töredékáron vásároltam egy 28,8 kbps teljesítményű telefonos modemet, ami a kijelölt szöveget bármelyik faxkészülékre továbbította. Ekkor én már a 21. század fősodrában éreztem magam, hiszen az utolsó pont kirakása után lényegében fél percen belül ott a szöveg, de jól is jött ez lapzártakor, amikor Igriczi szerkesztő már nagyon nyugtalan volt egy felejthető orosházi lakossági fórum miatt.

A fapados home office következő kihívásával viszonylag hamar szembesültem: az átfaxolt szöveget még egyszer be kellett gépelni egy gépírónőnek, így egyes szavak (főleg a nevek) gyakran hibásan jelentek meg, holott én pontosan írtam le őket. Ismét összedugtuk a fejünket az informatikus stábbal és arra jutottunk, hogy egy kis segédprogram segítségével nem a faxkészüléket tárcsázzuk, hanem a fájt digitálisan juttatjuk be a rendszerbe. Ez már majdnem olyan volt mint az internet, de arra még két évet várni kellett Orosházán, ahol csak 1997-ben indult be a kereskedelmi szolgáltatás, ennek sztoriját egyébként itt foglaltam össze.

Home office napjainkban - Forrás: Portfolio.hu

A home office ellen egyébként az akkori távközlési helyzet is szólt: Békés megyében a Hungarotel szerzett koncessziót és rendkívül drágán szolgáltatott, nyilvánvalóan monopolhelyzetét kihasználva, hiszen a mobilfónia még nagyon kezdetleges volt, a gsm-rendszerek ekkor épülgettek, a Westel 450 pedig kevesek játékszere volt. Így tehát sikerült havonta több tízezres telefonszámlákat összeszednem, hiszen rengeteg távolsági beszélgetést kellett elintéznem, illetve a távolsági modemes adattovábbítások is javában növelték a számlát, ez mai értéken hatjegyű szám lenne forintban. Mivel a státuszom vállalkozói volt, a költségeket magamnak kellett lenyelnem, így gyorsan felszámoltam a home office-t, a helyi rádióba tettem át a tudósítói irodát, ahol lényegében ledolgoztam a bérleti díjat.

Az azóta tartó forradalom vívmányain azóta is csak ámulok és bámulok, és természetesen lelkesen követem, mi több, igyakszem használni is azokat. Mint ahogy teszem most is, amikor begépelem ezt a szöveget és egy mozdulattal kilövöm a netre. 

Természetesen vannak dolgok, amelyek 25 éve és most is elvonó ingert jelentenek az otthoni munkavégzésben, s amikkel ugyanolyan nehéz együtt élni: jobb lenne még aludni egyet, túl közel van a hűtő és jólesne valami nass, meg kéne nézni egy filmet és persze: jobb olvasni, mint írni, így egy jó könyvvel szívesebben töltenénk a napot, mint munkával. Igaz, én most írásra szántam a délutánt, remélem, sikerült érzékeltetnem valamennyire az internetes időszámítás előtti világot.