Orosházán mindig is éltek tehetséges zenészek, élnek is, azonban a nagy kiugrás mindig elmaradt, sosem lesz olyan bandánk, amelyik kisvárosból ugrik a csúcsra, mint mondjuk Gyuláról a Magna Cum Laude vagy Ajkáról a Vad Fruttik. S kirobbant muzsikusoknak is híján vagyunk, Gyula, Békéscsaba szintén ontotta, ontja ezeket (Szabó Eszter, Kőváry-tesók, Csányi-tesók, vagy éppen a korábbi generációkból két Manhattan-tag is).

Ennek ellenére jó móka lesz majd ez a retrófesztivál, öregek és fiatalok nyomják felváltva, lesz, aki több helyen is fellép. És ki tudja, hátha...

Annak örömére, hogy márciusban Budapesten koncertezik az AC/DC, az esti kutyasétához bekészítettem a mobilom lejátszójába a legfrissebb, Black Ice című lemezt.

Igazi déja vu kerített hatalmába: eszembe jutott, hogy 20-22 évvel ezelőtt, amikor megjelentek az első klasszikus walkmanok, vagy legalábbis elérhető áruk lett, Sashalom csendes utcáin kutyát sétáltattam és AC/DC-t hallgattam. Persze nyilván nem a Black Ice-t, hanem az akkor aktuális albumot vagy legalábbis azt, ami elérhető volt kazettán (úristen, hogy magyarázom majd el néhány év múlva a fiataloknak, hogy mi a fene is volt az az audiókazetta...)

Ezzel gyakorlatilag azt akartam mondani, hogy túl sokat nem változott az ausztrál banda, amely egyébként rockernek, nem rockernek ...