Orosházi tudósítónk az interneten - ezzel a címmel jelent meg egy rövidhír 15 évvel ezelőtt, valamikor 1997 augusztusában a Békés Megyei Napban. A közlés forradalmi volt annak ellenére, hogy csupán arról szólt, hogy mostmár nem csak telefonon vagy faxon lehet elérni a tudósítót, jelesül engem, hanem e-mailen is, mégpedig a korbely@oroshaza.com címen. Forradalmi volt, mert nem hogy a megyei sajtóban, de még a hagyományos sajtóban is nagyon kevesek rendelkeztek még ekkor saját kapcsolattal, illetve e-mail címmel.

Orosházán - ahol kisebb megszakítással 1985 és 2009 közt éltem - ez volt az első olyan netszolgáltatás, amely helyi tarifáért volt elérhető, betárcsázós modem segítségével. Nem tudom, szükséges-e ezt a technológiát ismertetnem az ifjabb olvasók, illetve a felejtős középkorúak kedvéért, dióhéjban: ez egy olyan kütyü volt, ami a vonalas telefon segítségével tárcsázta be a szolgáltatót és a netezés helyi tarifáért folyt, ezen a tájon mindenféle kedvezmény nélkül.

Az első szolgáltató a városban a mai napig működő Prakticomp volt (csak érdekességként szúrom be, hogy a cég jelenleg egy épületben van jelenlegi munkahelyemmel a békéscsabai Tudásházban), ám őket ebben az időszakban csak a békéscsabai, 66-os körzet behívásával lehetett elérni, így duplán luxus volt még a netezés.

Az én szolgáltatóm a FiProg Kft. volt, mely a DataNet helyi partnereként kezdte meg a ténykedését 1997 augusztusában. Ebben nekem is volt némi részem, mégpedig a marketingben, ennek köszönhetően az év elején én már fejben neteztem. Ez így viccesen hangzik, azonban lényegében tényleg ez történt.

A FiProg ugyanis megszponzorálta Heti Tükör című rádióműsoromat, ami a Rádió 47 Orosháza elnevezésű osztott csatorna esti sávjában ment (Fülöp Béla bácsi volt a tulajdonos, Fülüp Csaba a főszerkesztő). A stúdió a volt pártházban volt, a munkaügyi központ és az MSZP iroda fölött, ám ez csak földrajzi paraméter, egyébként nem volt befolyás tudomásom szerint, bár ugyebár ekkor már ők uralták a várost, de a rádió meg tudta őrizni függetlenségét, sajnos az anyagit nem, így később meg is szűnt, legalábbis ez a sáv.

Tehát a feladat: a minden csütörtökön este hatkor jelentkező helyi közéleti magazin egy Internet percek elnevezésű elemmel bővült, benne internetről szóló hírekkel, beszélgetésekkel. Csakhogy akkor még nem a netről lopták a rádiósok a híreket, mi több, a kihívás éppen fordított volt: internet híján honnan szerezzünk infókat az internetről?

Szerencsére a magyar internet 1997-re már tipegőkorba lépett, hiszen az egyetemi szféra ekkorra már több éve használta, voltak figyelemre méltó webes tartalmak (Internetto, HVG.hu) és a Prím kiadó jóvoltából volt egy havilap, az Internet Kalauz, mely hasznos infókat nyújtott, illetve a szaksajtó (Chip, Számítástechnika stb.) is foglalkozott már a világhálóval. Ezen túl volt már néhány magyar nyelvű könyv is a netről, amiken szintén átrágtam magam, mielőtt elindult a rádióműsor, még ha nem is teljesen vakon, hiszen kábé egy évvel korábban újságíróiskolai hallgatóként a szegedi egyetemen Kokas Károly tanár úr jóvoltából láttuk a világhálót működés közben. A szükséges számítógépes jártasságom már megvolt, köszönhetően a hálózatban történő szerkesztőségi munkának (az anyagaimat például modemmel, közvetlenül a szerkesztőségi szervert tárcsázva továbbítottam, mert idegesített, hogy a faxaim újragépelése során sok volt a hiba, főként névelírás), illetve korábbi munkahelyemen, az orosházi Barneválnál Volencsik Zsolti barátom révén megtanultam a legfontosabb PC-s ismereteket.

Sőt, itt már 93-94-ben BBS-eztünk, ami nem az internet elődje ugyan, hanem egy nagyon érdekes online játszótér volt, de elsősorban arra szolgált, hogy butuska ki programokat töltögessünk le egy távoli szerverről - a maga idejében persze ez forradalminak számított, gondoljunk bele, egy floppylemezre mindössze 1,4 megabájt adat fért, tehát még egy mp3-as dal is háromra fért rá.

A rádióműsornak persze volt egy beszélgetős része is, ide nyilvánvalóan olyan embereket kellett meghívni, akik már láttak internetet, vagy legalábbis olyanokat, akik már találkoztak azokkal, akik láttak internetet - ezt gondoltam legalábbis az előkészületek során, szerencsére azonban már a FiProg alapítógárdája és holdudvara is tele volt kiváló szakemberekkel: Dupsi Zsolti Angliából érkezett haza, ő már be tudott számolna a fényévekkel előttünk járó brit állapotokról, Kővári Tamás még ifjú egyetemistaként arról beszélt, hogy nyertek meg egy nemzetközi versenyt. Aztán szép lassan jöttek az önkormányzati nyilatkozók Sulinet-ügyben: a hatalmon lévő SZDSZ komolyan vette a netet, bár jószándékuk mögött voltak fura dolgok is, kérdés, hogy bénaság vagy romlottság miatt, hiszen például a szolgáltatást egy olyan cég nyerte meg, akit senki nem ismert, de alapító-ügyvezetője egy fiatal it-fan orvos volt, akinek a nevét később nem csak a szakma, hanem a közélet is megismerte miniszterként és pártelnökként, úgy hívták, Kóka János.

Jól sikerült tehát a fejben netezés, bár a hallgatottságot nem mérte senki, de a visszajelzések jók voltak, és a szponzorok sem elégedetlenkedtek. Bár a cél az volt, hogy népszerű-ismeretterjesztő módon tegyük a hétköznapok részévé a netet, ez nyilvánvalóan nem ment, mehetett első napról a másikra, sőt az elmúlt tizenöt éven nagy része más-más platformokon, de erről szólt, kisebb-nagyobb sikerekkel és kudarcokkal.

(Folyt. köv.)