A mai nap azért (is) nevezetes, mert éppen egy évtizeddel ezelőtt jelentette be lemondását Medgyessy Péter, akinek mindössze két év adatott a miniszterelnökségből.

Az MSZP már akkor is komoly káderhiánnyal küszködött, így találtak rá Medgyessyre, akivel valahogy meg is nyerték a választásokat. Aztán jött a hidegzuhany: kiderült, hogy ő is ügynök volt, a D-209-es fedőnevet viselte a III/I-es ügyosztályon. Aztán elkezdte betartani ígéreteit, ennek következményeként rövid időn belül elfogyott a pénz, ami azzal járt, hogy a 2004-es EP-választásokon csúfosan szerepelt a kormánypárt.

Mi éppen családi nyaralásban voltunk ebben az időszakban, néhány napot Kőszegen, néhányat Zalában, végül pedig Vásárosbécen, illetve Magyarlukafán töltöttünk Popa Zoli barátomnál, illetve családjánál egy kis időt. Akkoriban még nemigen beszélhettünk okostelefonról, a hordozható számítógépek sem voltak ennyire elterjedtek (momentán nekünk sem volt), viszont a butatelefonra már le lehetett tölteni az Opera Minit, így követhetők voltak az események a neten. (Utánaolvastam a blogarchívumban: ekkor még nem Opera Mini volt, hanem wap. Erre emlékszik még valaki?)

A lemondás bejelentésének másnapja a hazautazás napja is volt, mi pedig a kocsiban a Kossuth rádión lógtunk a fejleményekért. Tudom, idiótaságnak tűnik, de akkoriban ez is izgalomnak számított a magyar közéletben, mára már az ilyesmi a baloldalon maximum elkapcsolási faktor. (Mondjuk ha most a jobboldalon indulna be hasonló, az megint izgalom lenne, de olyan nem lesz, lám, már Simicska icipici lázadása is vezető hír).

A lemondás után beindult a szocik szánalmas kádercasting-sorozatának első felvonása, melynek a végét ismerjük, jött Elkúrtuk Ferenc, aki előkészítette a helyet Don Vittoriónak - mi meg most itt vagyunk és lehetőség szerint kerüljük a magyar közélet híreit, maximum a Cink.hu és a 444.hu sajátos szemüvegén keresztül szemléljük a történéseket - de legalább magunkra és egymásra figyelünk nyaraláskor. (Mire jó a 11 éves blog: néhány poszt készült ebben az időszakban e témáról is, íme a 33. hét bejegyzései).

Tényleg, te hol voltál és mit csináltál tíz évvel ezelőtt?

Frissítés: ezt a jegyzetet írtam a témáról, bocs, egy kicsit hosszú, de ekkoriban ez volt a menő a Heti Délkeletnél, ahová jobb híján bedolgoztam annak idején 

Új kenyérhez új vezér
Az eddig kiszámíthatónak gondolt, éppen ezért rendkívül unalmas Magyar Szocialista Párt mégiscsak képes a cselekvésre és ismét izgalmassá tették a honi közéletet, amihez fogható két választás között nemigen fordult még elő az újkori magyar demokráciában, kivéve talán néhány kiugró esetet, például a közszolgálati médiumok lerohanását a kilencvenes évek elején vagy a Torgyán-féle Kisgazdapárt ügyes és szisztematikus leépítését.
Szóval izgalmassá vált néhány napja ismét a közélet, a valóságshow- és bugyutasorozat-nézők és a bulvárlapolvasók figyelme is a politika felé terelődik, konkurálva még az ugyancsak nagy érdeklődés mellett folyó olimpiai játékokkal is. Kérdés persze, hogy friss EU-tagként és viszonylag stabil demokráciaként van-e értelme a kormányzati cirkusznak, s egyáltalán jó-e ez az országnak, azaz nekünk? E sorok írásakor - tekintettel a napról napra változó eseményekre és egy hetilap átfutási idejére - erre a kérdésre még nincs egyértelmű válasz, csupán találgatások, remények és aggályok. Egyrészt azért, mert a hét elején még nem világos, hogy Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc kerül ki győztesen a megmérettetésből a szerdai rendkívüli kongresszuson, másrészt azért, mert nem lehet tudni, a válság meddig húzódik.
A koalíciós pártok szempontjából érthető az események ilyetén alakulása. Az EP-választáson jól szereplő, ám nem sokkal később Wekler- és Demszky-ügyekkel terhelt, ezért a nagytekintélyű Eörsi Istvánt is elvesztő szabaddemokraták nem akarnak úgy járni, mint 1998-ban, azaz - ahogy Kuncze pártelnök fogalmazott - "velük törölték fel a padlót", magyarul ők jöttek ki rosszul a koalíciós "haragszomrád"-ból, így meg kellett mutatniuk erejüket, befolyásukat, akár szakítás árán is. A Medgyessy Pétertől már régen szabadulni akaró szocialista köröknek pedig persze, hogy kapóra jött a miniszterelnök kijelentése (blöffje), hogy ha nem bírja a liberálisok támogatását, lemond. (Az sem kizárt egyébként, hogy egyeztetett visszavonulásról van szó, a szerepétől egyre inkább terhelt Medgyessy így vonulhatott ki a legszebben, ráadásul lehet mutogatni: csúnya Szadesz).
Az először műbalhénak tűnő eseménysorozat komollyá vált, sokak hosszú hétvégéjét feláldozva. A puccsszerű átmenet nem lett olyan zökkenőmentes, ahogy egyesek elképzelték, a párt közvéleménye ugyanis nem hagyta annyiban, hogy a Nagy Öregek (elnökség) csonka tanácsa alternatíva híján emelje még magasabbra Kiss Pétert (aki egyébként a Baloldali Platform elnöke és néhány hónapja még nagyban óvott a "bokrosizmustól", azaz ebben az összefüggésben szigorú, következetes pénzügyi politikától), ezért gyorsított ütemben a választott testületek döntenek.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, hogy a kormányfőcsere jó-e az országnak, igennel és nemmel is lehet válaszolni. Igen, mert egy jószándékú, de alkalmatlan vezető távozik, aki vélhetően annak idején nem készült fel a bozótharcra, arra, hogy - idézve az idén többször is összeállt Európa Kiadót - "ez egy igen-igen kemény, kemény világ", ahol minden mondatnak, hangsúlynak a helyén kell lennie, ahol kevesek a nagy szlogenek (nemzeti közép, köztársaság, gyermekközpontúság), ahol nem lehet széllel szemben kisdolgot végezni és nem utolsó sorban az össztűzből kijut a bizony a fiúnak és a nevelt lánynak, azaz a családnak is. Nem jó viszont, hogy a rossz után még rosszabb is jöhet: fennáll a veszélye egy osztogatós, balos politikának (különös tekintettel arra, hogy nincs túl messze 2006), ami a viszonylag jónak mondható makrogazdasági mutatókat áshatja alá, nem beszélve róla, hogy bármit is mondanak, nem túl jó ajánlólevél sem Brüsszelben, sem Washingtonban, sem más hatalmi centrumban egy ilyen csetepaté. Meg aztán itt van egy csomó milliárd forint, euró sorsa, aminek biztos és megnyugtató helyéhez stabil, áttekinthető viszonyokra van szükség, elég csak az autópálya-építésekre vagy a privatizációra gondolni, de a kör ennél jóval szélesebb.
Nem lennék most Bagi Iván és Nacsa Olivér, a fiatal és rendkívül tehetséges humoristapáros helyében, akiknek kitűnően sikerült Petit és Vikit, a két befolyásos szomszédot megszemélyesíteniük saját műsorukban. Most a Petit megszemélyesítő Nacsa egész nap a híradókat figyelheti és gyakorolhatja a gesztusokat: vajon a kopasz, túlsúlyos újabb Peti, vagy a szemüveges, kissé feminim Feri költözik a szomszéd villába? 
És persze az sem mindegy, hogy a költöző egyes számú Peti karakterét őrizze meg későbbre vagy dobja sutba örökre?