2003. sze 28.

írta: korbelygyorgy

Tök jó: az ELTE szociológia szakos levelezői blogot vezetnek. Ha belegondolok, hogy az osztályban, ahol tanítottam egy levelezőlistát nem tudtunk elindítani, mert nem tudtak feliratkozni, illetve a nekik összedobott honlapot is csak mérsékelten használták (az itt lévő fórumot pedig szinte egyáltalán), akkor meghajlok előttük. Erikáék a szegedi jogi karon levelezőlistát működtetnek, ami szintén praktikus találmány, csak éppen ott is elég gyér a feliratkozási arány. Hiába, no, ezen a szinten is igaz a tétel, hogy aki lemarad az új írásbeliségről, az lemarad mindenről.

Egyébként azért is jó egy ilyen egyetemi blog, mert mások is tudnak "potyázni" róla, igazi autodidakta távoktatások indulhatnak be :-)
Szólj hozzá