2004. júl 19.

írta: korbelygyorgy

Lapunk értesülése szerint a kormányfő azt tervezi, hogy felmenti hivatalából Gyurcsány Ferenc, gyermek-, ifjúsági és sportminisztert. Medgyessy Péter az eddigi politikai államtitkárt, a szocialista párt elnökségi tagját, Mesterházy Attilát szeretné megbízni a feladattal.

Majdnem-miniszterrel még úgysem söröztem, igaz, hivatalban államtitkárral sem, szerintem. Pénteken ez történt, az én dolgom lett végigkísérgetni  Mesterházy Attilát a fesztiválterületen, miután megcsináltuk a pódiumbeszélgetést - nem túl nagy érdeklődés mellett, egyébként a politikusi megnyilvánulásokat nem kísérte igazi figyelem, mondjuk ez érthető, viszont a Zöld Sátornak sajnos ilyen funkciója is van: add meg a császárnak, ami a császáré...

Az itt látható képen egyébként az államtitkár (a Népszabi szerint leendő miniszter) éppen vegyül a nép között, és a civil udvarnál bögrét fest az asszonynak. Előtte bejártuk a színpadokat, sátrakat, fontosabb helyszíneket, igaz, sportoló fiatalokat éppen nem nagyon találtunk, ami kínos is volt kissé, de ahhoz még talán korán volt :-) Söröztünk is egyet, az arra bóklászó fotóriporterek kedvéért, jelezve, hogy az államtitkár úr is volt/van fiatal. Igazán minden kérdésre sem tudtam válaszolni, hiszen  nem látok rá a fesztivál egészére, én csupán a magam kis területén vagyok kompetens, de végül találkozott a főszervezővel is, aki kielégítette információkkal.  Egyébként a fickó korábban is szimpatikus volt nekem és most sem tett olyat, hogy ne lássam így továbbra is. Orosházán például nagyon tetszett március 15-én, hogy gyorsan lerendezte az ünnepi beszédet. Apró, icipici dolgok, de marha fontosak!
Szólj hozzá