2005. feb 13.

írta: korbelygyorgy

Hivatalosan még nem vagyok egészséges, noha pénteken elmentem az orvoshoz, ám ő csak hétfőre utalt el röntgenre. Itt ugrik majd a majom a vízbe, azaz kiderül, hogy maradt-e valami szövődmény a tüdőmben, én úgy érzem, hogy rendben vagyok, persze ez lehet csalóka is. Ennél még nagyobb a tettvágy bennem: azt hiszem, nehezen bírnék ki még napokat ágyban fekve, olvasva, tévét és DVD-filmeket bámulva... Mindenesetre a hétfőt már úgy szerveztem, hogy az így is, úgy is munkanap lesz. Egyébként ha mégsem vagyok makkegészséges, megpróbálok egyezkedni a doktor nénivel, hogy legalább napi négy órát dolgozhassak, muszáj egy kicsit behoznom magam, mert két hétig V. Z. kolléga dolgozott helyettem, duplán, ugyanis a saját munkáját is végezte Gyulán.
Egyébként már a mai napom is felért egy munkanappal: megírtam végre a Hobo-interjút, csináltam egy elemzést, ami mondjuk nem publikus, üzleti titok, ilyesmi, nehogy én is a munkahelyi bloggerek hibájába essek, illetve írtam még kisebb-nagyobb dolgokat, lényegteleneket főképp.

Szólj hozzá