2005. dec 23.

Munkás ünnepek

írta: korbelygyorgy
Munkás ünnepek

A látszat ellenére télleg nem vagyok autómániás, számomra ugyanolyan használati tárgy a kocsi, mint a kenyérpirító vagy a kávéfőző, szemben mondjuk a magyar populáció nagyon nagy hányadával, amely autók alapján pozicionálja be saját magát és a környezetét, jól becsapva egymást, lásd például az ingatag vállalkozások tulajdonosainak méregdrága státuszautóit.
Amiért kocsit kellett cserélnünk: bármilyen elégedettek voltunk az Uno-val, az utóbbi időben egyre többe került egy-egy alkatrész és egyre sűrűbben volt szükség valamilyen szervizes beavatkozásra. Rövidre zárva: akárcsak a sportban, itt is a csúcson, vagy legalábbis a csúcsot követően kell kiszállni.
Lehetett volna persze más márka is, miért pont Skoda Fabia? Több oka van: tulajdonképpen egy jó minőségű európai - cseh-német, nem rossz összeállítás - kocsiról van szó, ráadásul ők adták a legtöbbet a régi autónkért. De a legnyomósabb ok: részben autógázzal működik, ezért komoly megtakarítás érhető el az üzemeltetésben, s persze nem csak financiális okai vannak, zöldek is: globálisan gondolkodtam és lokálisan cselekedtem, ahogy a közhely fogalmaz, vagyishát jóval kevesebb káros anyagot bocsátok ki a világba és jövőre a Hegyalja Fesztivál Zöld Sátor színpadán még  kevesebb "vizet prédikálás" hangzik el, legalábbis részemről.

Az utóbbi két napban kizárólag síkos úton gyakoroljuk az összeszokást a Fabiával, néhány perce estünk haza például Békéscsabáról, ahol céges karácsonyi partit rendeztek nekünk, evés-ivás, zene - szakmázás nélkül, hál Istennek. Mondjuk az iszogatásból nem tudtam kivenni a részem, merthogy vezetnem kellett, de hát ez is vidékiség hátránya. A céges partik ideje van egyébként, a múlt héten kedvenc agrárportálom menedzsmentjével volt egy munkavacsora. Igaz, kedvenc üzemi lapom nem rendezett semmit, viszont karácsony tiszteletére egy viszonylag tekintélyes summát találtam a bt. számláján szakértői díjként elszámolva - gondolom, ez egyfajta 13. havi járandóság, jutalom - vagy bármi más - no, hát ez az igazi céges figyelem, csapatépítés, miegymás... :)

Sajnos nálam másképp működik a karácsony, mint a normális embereknél, most jön az igazi hajtás: előre kell dolgoznom nem csak szombatra, hanem hétfőre is - mi több, szilveszter előtt is le kell játszani egy hasonló erőltetett menetet. Úgyhogy két ünnep között munka, nehogymá' hallgatnivaló nélkül maradjon a bejglitől meggyötört, virslire és lencsére gyúró Kedves Hallgató.

Szólj hozzá