2006. júl 28.

Siraki Feri

írta: korbelygyorgy
Siraki Feri

Mivel időm nagyobb részét nem itthon, hanem Békéscsabán töltöm, nem jutnak el hozzám a friss infók, így egész komoly meglepetések érhetnek, például a helyi lapot fellapozva. Ismerős arc, szinte minden reggel látom kutyaséta közben, na mit csinált megint Siraki Feri?... De nem, ez egy nekrológ!

Szóval Siraki Ferenc barátom, akivel számos elvi és politikai vitánk volt, egész másképp láttunk sok minden, elhunyt. Mostanában keveset beszéltünk, kutyasétáltatás közben volt módunk egy-egy távoli integetésre (például éppen a napokban), vagy havonta egyszer-kétszer egy néhány perces hogyvagy-ra.

Sok mindent csinált az elmúlt évtizedben: az általa vezetett katonai szakközép megszüntetése után tanácsadója volt a polgármesternek (mondanom sem kell, a legtöbb vitánk ebből az időszakban volt, természetesen az úri határokon belül), majd fürdőigazgató, végül az egyik (vagy egyetlen?) helyi őrző-védő cég középvezetője. Mindamellett egy fiatalos, sportos fazon, fiatal feleséggel - szóval egy olyan jelenség, aki nélkül szürkébb lesz ez a környék.

Egy újabb mobilszám a telefonban, amit már nagy valószínűséggel vesz fel senki, sajnos lassan létrehozhatok egy "elhunytak" mappát.

Siraki Ferit augusztus negyedikén temetik.

Szólj hozzá