2010. okt 01.

Megjelent a Jelen

írta: korbelygyorgy
Megjelent a Jelen

 

 

Semmi szimbolikus nincs abban, hogy a most megjelent Jelen című antológia mögött egy Facebook-részlet látható - bár nem tagadom, megtehettem volna, hogy kivágom a hátteret, de nem tettem.

Egy friss könyv, aktualitása, hogy ma kaptam meg, illetve hogy kedden mutatták be Orosházán. Mint évek óta (ha jól emlékszem, immár nyolc éve) én is szereplője vagyok ilyen-olyan írásokkal, többnyire tárcaszerű irományok, de volt már benne interjú, visszaemlékezés, recenzió. A hivatalos megnyitón két ok miatt nem tudtam ott lenni: egyrészt valamiért spamlistára került a meghívó, másrészt nem is értem rá a héten.

Nem én nyomakodom e jele(ne)s társaság közelébe, egykori kollégám, Sass Ervin kér fel évente egy-egy irományra, én pedig nem szoktam neki nemet mondani. Bár mostmár ugye más a képlet, mert nem élek már Orosházán, s nem is ott születtem, így a "kötődő" jelző is necces egy kicsit.

Az idén - vagyis tavaly - a rendszerváltás húszéves évfordulója alkalmából megpróbáltam teljesen szubjektív módszerrel (emlékezet) felidézni a helyi rendszerváltás rövid, de annál magasztosabb időszakát, a könyvbelinél bővebb és nyersebb verziót korábban megosztottam GDocs-ban, íme.

Szólj hozzá

jelen oroshaza