2010. okt 11.

Ismét van Informánia!

írta: korbelygyorgy
Ismét van Informánia!

Nem szép dolog, de nem emlékszem, melyik évben indult pontosan a Békés Megyei Nap információtechnológiai rovata, az Informánia (talán 1998-99?), csak azt tudom, hogy 2002-ig, a lap bezárásáig élt. 2002. július 2-án megjelent volna még egy oldal, de csak fejben, illetve a szerkesztőségi rendszerbe be is került, ám végül aznap már nem jelent meg a lap.

2010. vége felé felmerült, hogy a Békés Megyei Hírlap indítson egy információtechnológiai mellékletet, amit én vállaltam be, s mivel a korábbi név az én tulajdonom, némi hezitálás után ezen a néven  indult újra rovat.

Fogalmam sincs, manapság érdemes-e még print alapú it-mellékleteket (oldalakat, különszámokat stb.) csinálni. Nagy valószínűséggel akkor lesz így, ha lesz rá megfelelő piaci igény, azaz kedves Békés megyei, esetleg országos ügynökségi, it-piaci, távközlési stb. szféra figyelem: tessenek igényelni, hogy csakis itt, az Informániában szeretnének hirdetni.

Alul egy nézőkép, itt pedig a teljes oldal, megosztott pdf-ben.

 

Szólj hozzá

békés megyei hírlap békés megyei nap informánia