Mielőtt félreértené bárki, ez a tigris nem az a tigris, hanem a szegedi vadaspark egyik büszkesége, mostmár az enyém is, mert ilyen közel még nem voltam egy ragadozóhoz, igaz, volt köztünk egy üvegfal.

Végre munka, egyéb kötelezettség helyett sikerült összehozni egy családi programot, abszolút offline, a kocsiban sem rádió, hanem szabadon választott zene szólt. Makó felé mentünk, hogy ne a megszokott úton járjunk,  jókat ettünk, kellemesen elidőztünk és az idillt csak a ma este robbantotta szét, amikor a királyi tévén a híradót nézem.

Pedig valamikor nem ilyen voltam, tényleg izgalmasnak találtam a nemzeti ünnep aktuális eseményeit, de mostmár nem. Túl sok az idióta hang, túl halk a gyáva sunnyogás. Ja, hogy az ellenzéki rendezvények? Nézzünk szét helyileg, olyan tüntetésre én nem megyek, ahol a politikai osztály ugyanolyan sáros képviselői kuruckodnak azok ellen, akik az ő faszságukat kihasználva veszik el a szabadságunkat.

Igen, igen, sajtónap is van. Bennünket köszönt most mindenki, akik egyébként a legszívesebben a tenyerükből etetnének és tegyük a szívünkre a kezünket, kollégáink egy részét valójában tenyerükből is etetik. Ha engem kérdeztek (eddig senki nem tette), úgy vélem, sajtószabadság, az már nincs a politikai és a gazdasági szorítások következményeképpen, de köszönhetően a 21. század megállíthatatlan valóságának a szólásszabadság minden korábbinál valóságosabb, ennek örüljünk, vigyázzunk rá és jelenleg úgy tűnik, nincs az a hatalmi téboly, ami ezt elvehetné tőlünk.