Nem szokásom különösebb fogadalmakat tenni, mert úgysem lesz belőlük semmi (lásd öt éve a dohányzásról való leszokás, vagy néhány intenzívebb sportolásra utaló elhatározás), most viszont határozottan kijelentem: hosszú idő után ismét fizetni fogok a zenéért.

Félre ne érts, nem fogok lemezboltba járni és cd-ket hazacipelni, de az online zeneboltok egy dollár/dal ajánlatát sem veszem igénybe, viszont mára elérkeztünk arra a szintre, mely talán választ jelenthet a másfél évtizede halódó zenepiac minden gondjára - még hogyha a haszonélvezők nem is a multinacionális kiadók lesznek.

Nos, én a Deezert választottam azon egyszerű oknál fogva, mert a szolgáltatóm (Telenor) lehetővé teszi a gyors, egyszerű csatlakozást, de más streaming szolgáltatók is kopogtatnak a magyar felhasználók ajtain, például a Rara.com.

Miért egyszerűbb havi 1400 forintért a Deezeren lógni, mint ingyen torrentezni, keresgélni, illetve a YouTube-on összehalászni kedvenceinket? Több okból is, én most csak magamról tudok beszélni. Alapvetően konzervatív vagyok, aki szerint egy előadó munkásságának fundamentuma a lemez (album), azaz nem szívesen hallgatok válogatáslemezeket (hacsak nem valami fontos koncepció mentén állították össze azokat), s főképp nem nagyon kombinálok saját lejátszási listákat. A Deezer számomra pont ezt a fajta zenehallgatást teszi lehetővé lényegében másodpercek alatt három eszközön, természetesen nem egyszerre, de így lényegében életem minden helyzetében hallgathatok zenét (számítógép: munka, tablet: komfortzóna, mobil: bárhol, bármikor). Ha nem vagyok online vagy spórolok az adatmennyiséggel, akkor sincs gáz, hiszen az albumok le is tölthetők, igaz, csak a Deezer zenelejátszóval lehet meghallgatni őket.

Az elmúlt napokban elég hosszasan teszteltem a Deezert és a következő megállapításra jutottam: külföldi zenében megfoghatatlan, bár például a terjedelmes Chumbawamba-életműből csak három albumot találtam, más téren viszont nem nagyon sikerült megfogni (elsősorban saját kedvenceim területén vadászgattam, fogalmam sincs, hogy mi a helyzet a különböző tömegcuccok frontján). A magyar kortárs kínálat is igen gazdag (bár a legújabb Belga még nincs meg), Anima Sound Systemből a Brainsen át a Zagarig, viszont érdekes módon egy Kispál-album sincs meg, mint ahogy hiányoznak a régmúlt legendái az Omegától az LGT-n át a P. Mobilig. Örömteli módon van Kontroll, Sziámi, de nincs például Európa Kiadó.

Egyébként ez sem dráma, mert nyilvánvalóan ezek a cuccok megvannak mp3-ban, s a szolgáltatás arra is lehetőséget ad, hogy feltöltsük a felhőbe és azon keresztül hallgassuk, vagy éppen töltsük le a mobilunkra.

Összességében: a Deezer és más streaming zenei szolgáltatók természetesen nem találták fel a tutit, hiszen ezen szolgáltatások elemei külön-külön már ismertek. Azonban így, előfizetéses modellel párosítva választ adhatnak azokra a kérdésekre, amelyeken nagyon sok zenei szakember és zeneibarát töpreng: mi lesz a jövő zenei platformja, amely nem lenyúlás de nem is lopás, azaz befolyik annyi pénz, hogy az alkotókat további munkára inspirálja. Ráadásul kellően demokratikus, akárcsak a YouTube, ugyanis nem csak a nagy sztároknak van esélyük az ismertségre és a nagyobb elérésére, hanem bárkinek, ha sikerül bekerülnie a Deezer rendszerébe.