2015. feb 06.

Ebben a szappanoperában mindenki geci

írta: korbelygyorgy
Ebben a szappanoperában mindenki geci

 

geci.jpg

A magyar nyelvben többek közt az is szuper, hogy rengeteg módon beszélhetünk mocskosan és ezt többnyire meg is tesszük, igaz, elsősorban a kocsmában, a munkahelyen, a meccsen. Nem véletlen, hogy például Erika munkahelyén a különböző nációk a magyaroktól tanulnak káromkodni, bár tudtommal a "geci" kifejezés nem szerepel a repertoárban, talán annak túlzó foka miatt.

Újságírói ténykedésem két évtizede alatt arra törekedtem, hogy a sajtónyelv minél inkább közelítsen a beszélt nyelvhez, ennek kulturális okaiba most nem mennék bele (lásd még new journalism), most azonban magam is meghökkenve állok a fejlemények előtt: ötvenes urak jól egymásnak estek Magyarországon, egyikük pedig sajtónyilvánosan ezt a jelzőt használta a miniszterelnökre, illetve a kormánypárt egyik főkommunikátorára.

Csak nagyon halkan jegyzem meg, az említett urak kortársaként erősen elgondolkodom, hogy vajon létezik-e olyan fokú gyűlölet, sérelem, hogy egy másik ötvenes úrra, egykori kolesztársra ezt a jelzőt használjam. No, ugye  hogy nem, igaz, mi Farkas Józsival nem hatalomról, milliárdokról álmodoztunk szilencium után, hanem meghódítandó jó csajokról, elbliccelt franciaórákról és még több P. Mobil és Beatrice-koncertről, így ha találkozunk, örülünk egymásnak, igaz, már hódítani nem akarunk és az említett zenekarokból is kiábrándultunk. Jó, van egy ötvenes a közelmúltamból, akivel ugyanabban az évben születtünk és tényleg nagy geci volt velem, de vele kapcsolatban is képes vagyok gyakorolni a keresztényi szeretetet.

Szóval ma igazán izgalmas volt a hazai közélet és ennek még korántsincs vége szerintem. Egy nagyon olcsó, de legalább szórakoztató szappanoperát kap a nagyközönség, más kérdés, hogy a hazáért aggódóknak ezt elviselni nehéz. Egyet tudok azonban érteni a Cink.hu főszerkesztőjével abban, hogy amíg az elit ilyen pótcselekvésekkel foglalkozik, addig sem kormányoz, így tulajdonképpen nyer az ország.

Médiapiacilag nem szívesen elemezgetnék, megtették már ezt sokan előttem, ráadásul tényleg nem látom már át ezt a szövevényes világot, amiért szerintem már teljesen értelmetlen harcolni, hiszen igazi médiabefolyása itt már csak Mark Zuckerbergnek van, egészen pontosan annak a sokmilliós közösségnek, amely az ő birodalmát használja kisebbrészt önkifejezésre, nagyobbrészt macskás képek megosztására. Mindenesetre érdekes kihívás előtt állnak azok, akiknek a jobbos törzsközönség ízléséhez szoktatott médiumokat most át kell pozicionálniuk... hova is?

Egy dolog nagyon sántít ebben a történetben: aki szappanoperát néz, mindig tudja, ki a hős és ki a gonosz. Esetünkben fontos hangsúlyozni, hogy nincs hős, csak gonoszok vannak, egy pillanatra se higgyük el, hogy Simicska Lajos hirtelen megnyílásával valamiféle Pál apostollá vált volna. Ő továbbra is egy oligarcha, akinek megingott a pozíciója, amit ráadásul nem is profikra jellemző pókerarccal kezel, hanem komédiába illő hisztériával.

A helyedben én sem drukkolnék senkinek, hanem örülnék, hogy végre egy kicsit bekukkolhatok a durva hatalmi mechanizmus kulisszatitkai mögé. 

Stílusosan szólva: ebben a sztoriban mindenki geci.

Végül pedig egy kis kultúrtörténeti érdekesség, a Gecizők nevű fővárosi punklegenda 2004-es teljes koncertje:

 

Szólj hozzá

geci Orbán Viktor Simicska Lajos Gecizők