Ha ezt szegény Steve Jobs megélhette volna - ez volt az első gondolatom, amikor olvastam a hírt arról, hogy az idei irodalmi Nobel-díjast úgy hívják, hogy Bob Dylan. Közismert tény, hogy az Apple alapítója, az it-világ látnoka, több iparág reformere rajongott a legendás dalnokért, mi több, Dylan munkássága nagyban hatott gondolkodásmódjára, így tehát leegyszerűsítve mondhatjuk, hogy szelleme ott van minden egyes iPodban, iPhone-ban és más almás termékben (mielőtt bárki kétségbe vonná tisztánlátásomat: nem vagyok fan, nem használom ezen cég termékeit, elvagyok Linux Minttel és Androiddal, viszont a Jobsról szóló életrajzi kötet nagy hatással volt rám és nem tudok nem fejet hajtani zsenialitása előtt minden ellentmondásával együtt).

Természetesen Bob Dylan nem ezért lett Nobel-díjas, ráadaásul annak irodalmi elismertje. Mint az várható volt, a csodálkozás sokaknál értetlenségbe csapott át, sokan felháborodtak, mémek is repkednek szanaszét, melyek közt van vicces is természetesen.

Nem vagyok bölcsész, kultúrafogyasztó viszont igen, sajnos a napjainkban használt fogalom értelmében jóval kisebb irodalmi műveltséggel, mint zeneivel, így elfogultnak vagyok nevezhető, hiszen Bob Dylant tizenéves korom óta kedvelem (a Shot of Love volt az első Dylan-bakelit, amit a békéscsabai Universal áruházban vásároltam középiskolás koromban), azonban viszonylag kevés Nobel-díjas irodalmár munkásságáról tudnék most wikipedia nélkül beszélni.

Első hallásra logikus az az okfejtés, hogy miért éppen a popkultúra (tényleg az?) képviselője kapja a díjat és miért nem egy könyv formátumú termékekeket előállító író vagy költő? A Svéd Királyi Akadémia döntéshozói azonban éppen ezt a napjainkra megcsontosodott irodalomközhelyt rúgják fel, és visszamennek a gyökerekhez, ahogy egy hitét kereső fiatal nem a történelmi egyházak dogmái közt keresgél, hanem visszatekint az őskeresztények világába, amikor még valóban élő volt a hit, nem különböző zsinatokon értelmezték emberek a Bibliát a saját érdekeik szerint.

Az első irodalmi művek ugyanis pontosan ebben a formában éltek és terjedtek el, dalnokok ültették be őket emberek agyába, szívébe hosszú évezredeken keresztül, mígnem egy Gutenberg nevű zseniális ember találmányának, illetve a tömeges iskoláztatásnak köszönhetően kialakult az irodalom jelenlegi formája.

Úgyhogy szerintem jár a díj, még hogyha bölcsész barátaim most le is bunkóznak.

S hogy miért éppen a Bob Dylan? Hiszen számos neves és névtelen, élő és már elhunyt dalnok teszi azt, hogy művészetével képes hatni az emberiség fogékonyabb részére. Bár a királyi akadémia erre nem tér ki, és valószínűleg meg sem fontolták (gondolta a fene), szerintem ez a díj ugyanúgy Jim Morrisoné, John Lennoné, Johnny Cashé, mint mindazoké, akik a gitárt nem szórakoztatóipari közhelyek pufogtatásáért, hanem a művészi önkifejezésért és a világot előrevivő üzenetek eljuttatásáért veszik a kezükbe.