Szeptember 24-én, 87 éves korában elhunyt Sass Ervin újságíró, költő, színikritikus, Békéscsaba meghatározó egyénisége.

Sass Ervin nevét nagyon korán, 16-17 éves koromban jegyeztem meg, amikor normális ember még nem olvas újságot, főleg nem megyei napilapot. Csakhogy generációm éppen az akkor bemutatott Hair filmváltozatának lázában égett, s mivel családunk előfizetője volt a Békés Megyei Népújságnak, jóval későbbi munkaadóm jogelődjének, egy másnapos vasárnap délelőttön fellapoztam a kulturális rovatot.

A rajongó ember, főként, ha kevés az élettapasztalata, nehezen tűri az övétől eltérő álláspontokat, így én is felháborodtam, amiért egy Sass Ervin nevű szerző csak úgy lehúzza Milos Forman filmjét. Puffogtam egy sort magamban meg talán társaságban is saját formálódó szubkultúrám nevében, majd meg is feledkeztem róla.

Másfél évtized múlva már rövid hajjal és a mások véleménye iránti nagyobb megértéssel a Békés Megyei Nap munkatársaként a főnököm (akiről sajnos ugyancsak nekrológot voltam kénytelen írni néhány hónappal ezelőtt) beállított egy snájdig, hatvanas úriemberrel, hogy ő Sass Ervin és az általam frissen örökölt rovat állandó szerzője, mindketten remélik, hogy az én koncepciómba is beleférnek az írásai.

Természetesen belefértek, nem csak azért, mert a kétheti szerkesztés során fix, kiszámítható felületet jelentettek interjúi, melyek igazi békebeli hangulatot árasztottak: a Márvány cukrászdában interjúzott a Békés megyei kulturális élet fontos szereplőivel hétről hétre. A kor- és kulturális különbségek ellenére remek munkakapcsolatunk alakult ki. Míg ő szinte kizárólag nyakkendősen lépte át a szerkesztőség küszöbét, jómagam afféle tornacipős-farmeros-rövidgatyás kolléga voltam, míg ő míves szavakat vetett papírra, én a szókimondó, olykor minimalista stílusban fogalmaztam a billentyűzeten és számos más különbség sem tudta a kölcsönös tiszteletet felülírni.

Nem felejtem el, hogy 70. születésnapján szerettem volna egy fordított interjút, azaz vagy én, vagy valamelyik kolléga őt kérdezte volna a Márványban, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az újságíró ne legyen interjúalany. Megtisztelő gesztus volt részéről, hogy az általa szerkesztett Jelen című orosházi antológiában évről évre szerepeljek, s őszintén szólva elsősorban rá való tekintettel vállaltam el a felkérést.

Sass Ervin személyében talán az utolsó olyan újságíró (és irodalmár, erről se feledkezzünk meg) távozott, aki mindvégig ragaszkodott mechanikus írógépéhez, aki értetlenül nézte a különböző tördelőprogramok segítségével készülő oldalakat, s akit csak vonalas telefonon lehetett elérni.

Mindez természetesen csak a felszín, valójában a szakmának olyan képviselője távozott, aki a klasszikus zsurnalizmust tanulta és művelte, s ennek szellemiségéhez mindvégig ragaszkodott.

Persze a Hair akkor is szuper film volt, de majd ezt az égi Márvány cukrászdában úgyis megvitatjuk néhány évtized múlva.