Alföldi blog

Korbely György blogja

2005. dec 08.

25

írta: korbelygyorgy
25

Kisvárosi középiskola, álmos téli délután, szilenciumon tanulás helyett ökörködés. Majd feltépi az ajtót alig huszonegy-két éves nevelőtanárnőnk, szeme kisírt, már azt hittük, sorkatona vőlegényével történt valami. De nem:
- Képzeljétek, lelőtték John Lennon t - mondta nekünk címezve, mert tudta, hogy a haverommal lelkes fogyasztói vagyunk a pop-rock kultúrának, s bár nem voltunk Beatles-fanok, azért nyilvánvaló volt számunkra már akkor is, hogy Lennon megkerülhetetlen szereplője, mi több, fundamentuma ennek a világnak.
- Áh, baromság - gondoltuk magunkban, szegényke mondott már ennél nagyobb csacskaságokat is.
De aztán kiderült, a hír mégis igaz és mi úgy éreztük, megint elvettek tőlünk valamit.


Tovább Szólj hozzá

2005. dec 08.

Kínai menü

írta: korbelygyorgy
Kínai menü

Sanghaj: tüntetők közé lőttek a kínai katonák
Tüzet nyitottak katonák Kína déli részén egy erőmű építése ellen tiltakozó falusiakra, négyen életüket vesztették - közölték szerdán helyi lakosok.

Kutyából nem lesz szalonna, azaz a diktatúra diktatúra marad, még hogyha piacgazdaságra utaló jeleket is mutat fel. Tudom, milliárdos piac, olcsó, de megbízható munkaerő, és egyre inkább ez lebeg mindenki szeme előtt a művelt világban, az elvek ez esetben is korszerűtlen dolgoknak számítanak.
Civil ellenállásként esetleg bojkottáljuk a kínai termékeket? Hmmmm, lehetetlen küldetés: az ember lakása szinte teljesen kiürülne, szinte meztelenre kellene vetkőznie, nem beszélve róla, hogy ebből a PC-ből sem maradna semmi...

Tovább Szólj hozzá

2005. dec 07.

Aldidl

írta: korbelygyorgy
Aldidl

Megérkezett hazánkba a legnagyobb német diszkontlánc
Aldi Magyarország Holding Vagyonkezelő Kft. néven, 3 millió forintos törzstőkével céget alapított Magyarországon a legnagyobb német diszkontlánc, az Aldi. Az anyavállalat már tavasszal megvásárolt egy 150 ezer négyzetméteres telket Biatorbágy mellett, ahol várhatóan egy éven belül felépíti logisztikai központját. Piaci értesülések szerint a jövőbeni üzletvezetőket is elkezdték már toborozni, őket egy-másfél év alatt Németországban képezik majd ki.

Várható volt, hogy a másik nagy úgynevezett kemény diszkont is megjelenik Magyarországon. Az egyik, ugyebár a Lidl , mely egy, másfél éve van már jelen, s érdekes módon kelet felől közelít nyugat felé, illetve a fővárosba. Bár ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 06.

Karcsi bácsi, a nótafa

írta: korbelygyorgy
Karcsi bácsi, a nótafa

Nem haladok túl gyorsan a Nyilvántartottak című Szőnyei-könyvvel, napi 10-30 oldalra jut idő, de talán nem is baj: úgy vagyok vele, mint valami jó itókával vagy különleges finomsággal, szépen, lassan, minden cseppjét kiélvezni. Két kedvenc témám egyesül benne, ugyebár a magyar beat-pop-rockzene története és ugyenezen korszak históriája, különös tekintettel a rendszer láthatatlan, a mai napig, s talán örökre kibogozhatatlan szövevényeivel.
Nem akarok én most részletesen belemenni, annál is inkább, mert tervezek írni egy nagyobb lélegzetű recenziót róla, azonban nem tudom eldönteni, hogy ezek a titkosszolgálati emberek rohadékok voltak inkább vagy idióták. Szőnyei egy interjúban elmondta, hogy leginkább egy békéscsabai bácsi ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 05.

Új Eldorádó

írta: korbelygyorgy
Új Eldorádó

Kedves Barátaim, kicsit és nagyon zöldek!

Örömmel jelentem, hogy egy évvel az Új Eldoradó mozi bemutatója után, megszületett a film DVD változata, ami sokkal gazdagabb tartalmú lett mint én valaha gondoltam volna. Nagy munka volt.

Egyúttal elnézést kérek mindenkitől akinek már egy korábbi megjelenést ígértem. Látni fogjátok megérte várni a mai napra. Röviden a  DVD tartalma:  - először is ez egy dupla rétegű DVD ami olyan mintha egy kétlemezes DVD-t tartanál a kezedben. Így  a film mellett, több mint másfél óra  extra tartalommal büszkélkedhetünk.
A DVD különlegessége, hogy a film 6 nyelven, magyar, angol, német, francia, olasz és román felirattal is élvezhető.
Az extra filmek közül a legfontosabb: az Időzített bombák című 32 ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 04.

Esetem Szalóczy Pállal

írta: korbelygyorgy
Esetem Szalóczy Pállal

Elég vicces napok jönnek, hírolvasó is leszek, márpedig hírt (fel)olvasni nem tudok.
Egész pontosan arról van szó, hogy a jövőben kompletten állítjuk elő műsorainkat, na most nekem van egy, a Rádió 47 híradó, heti hatszor, amelyikbe eddig csak beszállítottam a hangokat, egy kolléganő pedig abból összerakta a napi öt-hat percet. Ami látszólag nem sok, de saját hangommal megtöltve rengeteg (leszámítva kb. 1,5-2,5 perc insertet, azaz idegen hangot riportalanyoktól).
Én kérem szépen nem színésznek vagy ilyesminek készültem, újságíró is csak véletlenül lettem, rádiós pedig kényszerből. Még a beszédtechnikát is elblicceltem, mert kérdezéshez nem kell. Ráadásul hatan vagyunk egy irodában, tehát még az alkotó munka feltételei sem ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Hungarotel

írta: korbelygyorgy
Hungarotel

Jó reggelt, Kovács Kálmán, jó reggelt, IHM!

A Hungarotel sérti a fogyasztók érdekeit?

2005. december 03. 16.02
Az informatikai és hírközlési miniszter vizsgálatot rendelt el a Hungarotel Rt. ügyében, és a hatóság a vizsgálatot már meg is kezdte - jelentette be a szaktárca vezetője pénteken egy sajtótájékoztatón Békéscsabán.

Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Deutsch esete az elefántkutyával

írta: korbelygyorgy
Deutsch esete az elefántkutyával

közpénzen lehet-e bulvárt csinálni? nagy dilemmájába futottam ma reggel.
Képzelj el egy helyi lapot, ahol az országgyűlés - a városvezetéshez képest ellenzéki - alelnökének látogatását letudják egy nagyon rövid címes hírben, de egy ötször olyan hosszú, képes beszámoló foglalkozik azzal, hogy valaki elefántnak öltöztette a kutyáját két médiaripacs (akik egyébként nemrég biciklisek elgázosítására szólították fel hallgatóikat) felhívására. Továbbá egy egész kolumna szól két helyi orvos kínai élményeiről és interjú is található a Fábry-show-s rendőrlánnyal, ami nem baj, de a legütősebb kérdés így szól: "Mi a benyomása Fábry Sándorról?"
Persze, jön a válasz, nem minden a politika, nem baj, ha a politikai témát ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 03.

Már megint itt van a...

írta: korbelygyorgy
Már megint itt van a...

Kellemes csalódás az M1 Dob és basszus című műsora, különösen ma este néztem nagy élvezettel: az egyik vizsgált dal nagyon nagy kedvencem, az A. E. Bizottság Szerelem című klasszikusa volt 1983-ból, a Kalandra fel című albumról. Ott voltak a nagy öregek: Wahorn, efZámbó, feLugossy, Joni (húúú, leginkább rajta látszik az idő múlása). Egyedül Kokó művésznő nem jelent meg a filmben, pedig ő is fontos szereplője volt a Bizottság-sztorinak, egy kicsit Google-oztam is utána nyomozva, de 2001-ig jutottam. Lehet, hogy csak valami szervezési oka van annak, hogy nem szerepelt...
Az utóbbi időben a mainstream média kezdi felfedezni a nyolcvanas évek elejének undergroundját, az RTL-en futó XXI. század című műsor tele volt már hasonló témákkal. ...
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 01.

Rádió Szadesz

írta: korbelygyorgy
Rádió Szadesz

Vasárnap indul a Szabad Demokraták Szövetségének rádiója a párt internetes oldalán. Itt a jövőben nem csak a liberálisokról szóló politikai híreket, pártdöntéseket és háttérinformációkat lehet meghallgatni, hanem a szerkesztők szórakoztatni is szeretnének.

Háááát, megvan a véleményem az ilyen pártmédiumokról, de kommunikációs ötletként jónak tartom. Főleg, ha a zene is hallgatható lesz, egyébként reménykeltő a párt honlapján folyó szavazás: Alternatív - 6 %; Elektronikus - 16 %; Etno - 2 %; Jazz-blues - 21 %; Klasszikus - 15 %; Pop - 14 %; Punk - 8 %; Ska-reggae - 12 %
Tovább Szólj hozzá

2005. dec 01.

Játék az idővel

írta: korbelygyorgy
Játék az idővel

Az ORTT elmarasztalta A szólás szabadságát
Az ORTT Panaszbizottsága elmarasztalta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorát az október 23-i miniszterelnöki interjú miatt.

A leszakadt csillár legendája állítólag még a múlt század első feléből származik: az újságíró-gyakornok elmegy a konferenciára, ahol előre kikérdezi a legfontosabb előadókat, majd mint aki jól végezte dolgát, visszamegy a szerkesztőségbe és megírja a cikket. Másnap kellemesen unalmas tudósítás jelenik meg a nyolcadik oldalon. Csakhogy a konkurens lap riportere ott marad végig, szorgalmasan jegyzetel - és nem marad le a hírről, arról, hogy a tanácskozáson leszakadt a csillár, többen meghaltak és megsebesültek. Így a versenytárs a címlapon ...
Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása
Mobil