Ritkán teszek be egy az egyben sajtóközleményt, de most ezzel a friss küldeménnyel örvendezek, egyik kedvencem, az idén húsz éves Korai Öröm új lemezt adott ki. Majd ha sikerül meghallgatnom, írok többet is.
A Korai Öröm zenekar 1990-ben alakult. A zenekar új, immáron a kilencedik sorlemeze, amely az R33 Stúdióban készült, 2010. március első hetében jelent meg az 1G Records gondozásában.
Az új albumon a koncertekről is ismert erőteljes dob és basszus, percussion ritmusszekción (Csányi Viktor, Kilián Zoltán, Jócsik János, Nádasdi Zsolt) kívül meghatározóak Szalay Péter karcosabb, légiesebb, helyenként metálos gitártémái. Természetesen Paizs Miklós egyedi fuyara szólamai és dorombéneke is fűszerezi a jellegzetesen mindig ...
2010. március 11-én (csütörtökön)
Bajnai Gordon
miniszterelnök
Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyébe látogat.
Program:
9.00 Bajnai Gordon felkeresi a Jászapáti Rendőrőrsöt
(Jászapáti, István király út 13.)
9.20 A kormányfő Jászapátiban tájékoztatást ad a közbiztonsági programról
(Jászapáti, Városháza, Házasságkötő terem, Velemi Endre út 2.)
Az eseményen felszólal Bencze József országos rendőrfőkapitány és Szekeres Imre honvédelmi miniszter
11.00 A miniszterelnök gazdasági fórumot tart a Szolnoki Főiskolán
(Szolnok, Tiszaligeti sétány, Campus, III. előadó)
Az eseményen felszólal Iváncsik Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára
12.15 Bajnai Gordon ellátogat a ...
Kedvenc mondásom, hogy ha egy forradalmat nem tudsz legyőzni, állj az élére. Nagy bölcsesség és sok mindenre igaz. Nem tudni, hogy a Belgát ez motiválta, vagy csupán tisztában vannak vele, hogy elsősorban az internetnek köszönhetik a népszerűségüket, mindenesetre a Belga tavasz projekt jegyében négy albumot adnak ki havi rendszerességgel, melyek közül az Arany már ingyen letölthető a zenekar honlapjáról.
Engem hosszú évek óta idegesít egyébként, amikor azt mondják, hogy aki letölt, az meglopja kedvenceit. Ez baromság, ugyanis a multikiadót lopja meg, ha lopás egyáltalán jogilag az, hogy maga a tárgy ott marad, tehát nem negyven deka párizsiról (bocs az aktuális utalásért, később kiderül, hogy ennek van jelentősége) vagy egy ...
Három nap alatt lett Magyarország egyik leggyakrabban használt kifejezése a Nokia-doboz, annak kapcsán, hogy az egyik volt BKV-vezér interjút adott a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-nek, amiből kiderült: Hagyó Miklósnak egy alkalommal egy Nokia-dobozban vittek 15 mlllió forint "tagdíjat".
A dolog valóságtartalma nem ennek a kis posztnak a témája (szerintem egyébként simán igaz), viszont imádnivaló volt, ahogy dobozunk sztárrá vált. Belefér, nem fér ? S ha igen, mekkorába? Miért pont Nokia?
A dolog természetesen elsősorban a Twitteren futott , de más webes szerzők fantáziáját is elindította az új kifejezés, mely egyesek szerint hamarosan a SÜN-t is leváltja (örülhetnek a rendőrök, húzhatják a farkukat a békávésok és a szocialisták).
...