Tavaly tavasszal érzékeny búcsút vettem kedvenc dohányomtól, a Lidlben saját márkásként árusított Claridge-től. Most újra rátaláltam, igaz, más néven és ezer kilométerrel odébb. Figyelem, kiskorúak és Lázár János számára nem ajánlott tartalom.

Nyolc-tíz éve sodrom a cigimet egy rollbox nevű elmés szerkezet segítségével, ennek nagy részében a már említett Claridge nevű dohányt használtam, ami a közelgő trafiktörvény (közismertebb nevén: trafikmutyi) miatt eltűnt a polcokról. Ebben az időszakban búcsúztattam el kedvenc dohányomat és magam is meglepődtem, hogy milyen nagy visszhangja volt a bejegyzésnek.

Már hetek óta, lényegében itt tartózkodásom kezdete óta szemezgetek a Lidl-ben a Nelson nevű dohánnyal, de nem szántam rá magam, hogy kipróbáljam, helyette mindenféle világmárkák - Marlboro, Chesterfield, L&M - nagy tételben kiszerelt (dobozos, zacskós) vágott dohányait szívtam, de rájöttem, hogy ezeket valójában töltésre szánják, a Samson és a Drum pedig egy viszonylag erős dohányosnak luxus.

Aztán mégis rászántam magam a számomra tök ismeretlen nevű Nelson kipróbálására és rájöttem, hogy régi kedvenc dohányomat kaptam vissza, ár-érték arányban jobb áron, mint a már említett márkák, úgyhogy végre visszakaptam valamit, amit az élet egyszer elvett.

Ha már itt tartunk, egy kis dohányügyi beszámoló, bár a németországi dolgokkal egy külön blogunk foglalkozik, de ez kapcsolódik. Álságos dumája volt annak idején a dohányiparnak, hogy csak a szegényebb térségekben megy a cigisodrás, illetve töltés, lényegében alávaló tahónak kellett éreznem magam, amiért nem a drága, ellenőrizhetetlen összetételű cigiket vásároltam, helyette inkább beszereztem azokat a középkategóriás dohányokat, amelyek minőségben felette, árban jóval alatta álltak a dobozos cigarettáknek (a jó világhoz az is hozzájárult, hogy a vágott dohányok jövedéki adója annak idején jóval kisebb arányban nőtt).

Bizony azok a csóró németek is sodornak és töltenek vadul, erről tanúskodnak a hipermarketek, benzinkutak, nemzeti do, trafikok, amik tömve vannak a 100, 120, 180 grammos vágott dohányokkal, melyek jóval gazdaságosabbak, mint az átlagban öt eurós dobozos cigik (a Nelson 4,35 és kb. hatvan szálat lehet kihozni belőle - ez is több, mint a hazai kb. ezerforintos 40 grammos dohányár, de nem olyan sokkoló, mint az ezer, illetve 1500 forintos dobozár közti különbség).