2015. nov 24.

Heti kedvenc: Jurij - Armstrong

írta: korbelygyorgy
Heti kedvenc: Jurij - Armstrong

Kellemes újdonság melengette meg a szívemet, miután a közelmúltban olvastam a Jurij új albumáról egy részletes összefoglalót. A Jurij az a banda, aki a magyar lokális bandák egyik legnagyobb ígérete volt már másfél évtizede is, engem az lelkesített fel, amikor még a kezdet kezdetén, 2001 körül láttam őket a Hegyalja Fesztiválon, hogy hatalmas erővel képesek magukkal ragadni a közönséget, akkor még csak elsősorban a nyíregyházi rajongókat, merthogy ők is innen származnak. 

 

Jurij (forrás: Rockbook.hu)

Mára már országosan ismert márka lett a Jurij, persze nem a kereskedelmi rádiók hallgatóinak körében, mindenesetre célcsoportjuk egyértelműen tudja, hogy ők az első és egyetlen magyar szocrock banda, jelentsen ez bármit is (én egyébként úgy értelmezem, hogy emészthetően, ízlésesen vegyítik a punkot, a rockot, az indie gitárzenét a jó értelemben vett sramlival, lásd például a kiváló Ladiladilom című korai dalt.

Lehet, hogy azért is lettek rögtön szimpatikusak, mert nyolc éven át, míg oroszt tanultam, én is Jurij voltam, ám van ebben személyes szimpátia is, ugyanis első találkozásunk elég bosszantóra sikeredett: a sors úgy hozta, hogy a második Hegyalja-évben, 2001-ben kénytelen voltam éjszakára elvállalni a színpadmesterséget is, persze csak színpadinas lehettem megfelelő szakmai-műszaki ismeretek, no és megfelelő szigor nélkül. Jött egy fiatal gárda Nyíregyházáról, akik fél órát játszhattak volna, ám ők közölték, hogy a programjuk 50 perces és punktum. Mindenféle fenyegetés ellenére ezt ők be is tartották, borítva minden előzetes tervet, lelkes közönségük pedig egy csomó ráadást is követelt, szóval hatalmasakat csúsztunk a többi banda nem kis bosszúságára.

Ennek ellenére nem volt harag, sőt  haverság lett a dologból, annál is inkább, mert Polák Peti, az énekes a programhelyszínünket biztosító E-misszió holdudvarához tartozott. Lemezről lemezre nem követtem persze az útjukat, de a mai napig ott van a kedvenceim közt az Utazás vagy az Oly jó című daluk, mint ahogy erről az új albumról is bizonyára odakerül egy-két dal - most még nem hallgattam annyit, hogy kedvencet válasszak közülük.

A Jurij egyébként nem csak az elmúlt évek letisztultabb muzsikája miatt nőtte ki magát a lokális színtérről, hanem mert dobosuk a kultikus ColorStarnak is tagja, továbbá saját lemezkiadót gründolt a közelmúltban, mely remélhetőleg további szuper lemezekkel lát majd el bennünket.


Egy régi kedvenc a hőskorból: Oly jó

(A lejátszáshoz: a Spotify-ra ingyen regisztrálhatsz és később sem muszáj előfizetővé válnod. A szolgáltatás PC-n és tableten szinte ugyanúgy működik, mint a fizetősnél, azaz bármelyik albumot lejátszhatod, a mobilos app esetében csak keverve. Szóval érdemes, mert így ez az album is teljesen lejátszható. Más oldalakon találkozhatsz a konkurens Deezer lejátszójával is, ott ugyanez a helyzet).

Szólj hozzá

Jurij Heti kedvenc