Életem egyetlen egyfelvonásos akármijét (nem röhög!) a nyolcvanas években követtem el, nem tudom, mi céllal, mert nem akartam drámaíró lenni és nem is hiszem, hogy bármilyen pályázatra beküldtem volna, de még amatőr színjátszó kör sem működött a közelemben. A főszereplő egy helyiérdekű szupersztár volt, aki visszavonul egy tanyára, magányosan éldegél, míg egyszer egy főiskolás szociológus lány menedéket kér a vihar elől.

A lánynak hamar leesik, hogy a nyilvánosságtól egyik napról a másikra visszavonult sztárról van szó, eleinte megérti a motivációit, ám gyarló az ember, úgy dönt, hogy leleplezi, jól megzsarolja, a darab pedig azzal ér véget, hogy sztárunk megöli a nőt.

Évtizedek óta nem jutott eszembe ez a kidolgozatlan, rendesen be sem fejezett karcolmány egy valahol kallódó vagy talán megsemmisült füzetben, csütörtök este viszont tisztán láttam magam előtt ronda kézírásomat. Nem nehéz kitalálni, hogy Révész Sándor titokzatos kilépése a magyar rock színteréről volt az, ami inspirált, és persze eszemben sem volt azt sugallni, hogy ő egy gyilkos, viszont adta magát a drámai fordulat, tegyük hozzá, már ekkor is jól ismertem az alföldi táj borongós hangulatát, tehát elképzelhetetlen volt más befejezés, hacsak nem az, hogy boldogan éltek, amíg..., azonban ennél jobb érzékem volt a drámai fordulatokhoz már akkor is.

Révész ezzel a kivonulással vált érdekessé számomra, nem voltam igazán nagy Piramis-rajongó, bár mivel akkoriban szinte minden lemezt megvett az ember, merthogy nagyon keveset adtak ki és nagyon olcsón, természetesen hallgattam ezeket, bírtam jó néhány számot, de már ekkor is idegesített, ha valamit túl sokan szeretnek, míg lány osztálytársaim Piramist hallgattak, mi inkább P. Mobilra, Hobóra, Beatricére jártunk főként. Aztán az idő sok mindent megváltoztatott, a fentiek közül csak Hobo volt képes a megújulásra, Lóri egy morcos öregember lett, Nagy Ferót bedarálta a mainstream, 

De itt van ez a Révész, aki teljesen lerúgta magáról a bűnös szórakoztatóipart, s bár a később kiadott szólólemezei annyira nem érdekeltek már, azonban ez az évtizedek óta tartó kivonulás mégiscsak izgalmas dolog. Nem volt tehát kérdés, hogy a hatvanadik születésnap alkalmából összehozott turné első, békéscsabai állomására elmegyek, még hogyha kissé bizonytalanul is. De kellemesen csalódtam, erről írtam is egy szerény kis koncertbeszámolót, amiben természetesen lehetőség szerint messze elkerültem a személyes élményeket, például azt, hogy teljesen lehidaltam attól, hogy a nálam tíz évvel idősebb arc kb. tíz évvel fiatalabbnak látszott a színpadon és egyébként is.

Kivonulni persze nem olyan egyszerű, sőt talán sokkal nehezebb, mint felszínen maradni, napi harcokat vívni egy hülye világban, ami ráadásul napról napra szarabb és abszurdabb. Neki sikerült és ez nagyon jó így - boldog hatvanéves születésnapot, Révész Sándor!