Alföldi blog

Korbely György blogja

2012. ápr 10.

Április 11.

írta: korbelygyorgy
Április 11.

Lassuljunk le néhány percre, felejtsük el Schmittet és utódját, Orbánt és az IMF-et, hallgassunk verset, csakazértis Faludyt. Egyre inkább a szerencse fiának tartom magam, hogy volt lehetőségem találkozni, mi több, icipicit együtt dolgozni vele utolsó éveiben.

Egyébként hadd legyek büszke szűkebb hazámra egy kicst, remek program kezdődött ma délben az Ibsen-udvarban, 24 órán át versek szólnak nonstop, részletek itt.

Tovább Szólj hozzá

faludy hobo költészet napja

2012. ápr 09.

Háromgenerációs családegyesítés

írta: korbelygyorgy
Háromgenerációs családegyesítés

Tízórás vezetést hozott a nyuszi, legalábbis a húsvét első napja a Telekgerendás-Csabacsűd-Siklós viszonylatban telt oda-vissza, meglátogattuk ugyanis Eriket és Adriennt, azaz a fiamat és barátnőjét, akik néhány hónapja itt élnek és úgy tűnik, hosszabb távra rendezkednek be, ugyanis ketten menedzselnek egy helyi éttermet, ebbe bele kell érteni a kétkezi munkát is helyi vendéglátással és előfizetéses étkezéssel.

A családegyesítés három generációs volt, ugyanis Hédi és Erika mellett velünk jött apám és élettársa is, így vidám vágta volt végigszáguldani a fél országon, degeszre tömni magunkat a dél-baranyai finomságokkal, majd este visszaindulni, hajnalban megérkezni.

Azt hittem, senki nem fogja elhinni nekem, hogy Bács ...

Tovább Szólj hozzá

erik siklós

2012. ápr 06.

Dél-alföldi kiscsillagok, megasztárok

írta: korbelygyorgy
Dél-alföldi kiscsillagok, megasztárok

Tehetségkutatót indít Szegeden Dr. Rock

Dr. Rock, alias Pleskonics András minden kezdeményezését lelkesen figyelem, nem azért, mert a hegyaljai faházsoron ő volt a legjobb szomszédom és mindig jó pálinkát hozott, hanem mert általában arany, amihez nyúl. Én is öreg rókának számítok, de olyan eredeti megközelítéseket hallok tőle zenei témákban, amik sok esetben felülírják korábbi, olykor tévképzeteimet.



A címben persze csak viccelődök: Plesi tehetségkutatója valójában nem lesz olyan, mint a felsoroltak, mert aki elindul, lehet, hogy nem azonnal jut a csúcsra, de nem is esik akkorát, legalábbis a Dr. Rock-féle sztárgyár nem a showbizniszről szól, hanem a tényleges kultértékekről. 

Ja, és gratulálok az ...

Tovább Szólj hozzá

tehetségkutató dr. rock

2012. ápr 06.

Egy kis internettörténelem

írta: korbelygyorgy
Egy kis internettörténelem

Kis magyar tartalomszolgáltatás-gründolás

Ehhh, de jól esett végigolvasni GG nosztalgikus írását, kedvet kaptam, hogy én is írjak egy kicsit hosszabbat saját netes előzményeimről, ami azért is aktuális, mert 15 éve, 1997 augusztusában lett saját otthoni netem, ekkor kezdte meg helyi szolgáltatását Orosházán a Datanet partnere, a Fiprog.

Leírom majd azt is, hogy a magyar médiatörténet talán egyetlen olyan rádióműsorát készítettem, ami úgy szólt az internetről, hogy nem volt saját internetem sem nekem, sem a rádiónak, de valahogy mégis sikerült összerakosgatni a tartalmat.

No, majd ha lesz egy kis idő, akkor nekiugrok...

Tovább Szólj hozzá

internet nosztalgia

2012. ápr 02.

Hetvenen túl is megy a rock and roll

írta: korbelygyorgy
Hetvenen túl is megy a rock and roll

A könyvelő álma, avagy megnéztük az Omega 50-koncertet

Péntek este kellemes koncertélményben volt részem, bár a Schmitt-ügy miatt bizonytalan volt, hogy sikerül eljutni (országos hírügyelet, de hála a pécsi kollégáknak ezt meg tudtuk oldani...). Túl sok szót nem szaporítanék a dologra, mert viszonylag részletes beszámolót írtam a Beolra, csináltam egy-két tétova videót is a mobilommal.

Minden felesleges jelző és okoskodás helyett: jó kis koncert volt, remekül éreztük magunkat. A cikknek egyébként alapvetően jó a visszhangja, egy-két negatív komment van ugyan a cikk alatt, de ezt nem szívom mellre, mert az olvasók alapvetően a politikai tudósításokhoz hasonló kiegyensúlyozott beszámolót vártak, én pedig ...

Tovább Szólj hozzá

omega

2012. ápr 02.

Biankó jegyzet Schmitt Pálról, szombatra virradóra

írta: korbelygyorgy
Biankó jegyzet Schmitt Pálról, szombatra virradóra

Ez a jegyzet szombaton reggel jelent meg, amikor első körben találgattuk, hogy Schmitt Pál lemond-e. Tekintve, hogy este nyolcra tették az igazság pillanatát, így kénytelen voltam biankóban megírni, ez lett belőle.
 



A szöuli járat utasa
A több évtizedes városi legenda szerint az egyik Békés megyei város nagyhatalmú embere, X. Y. egy napon felült a Moszkvába tartó repülőgépre, majd rövid idő múlva dr. X. Y.-ként tért vissza. Aktuális történetünk hőse, dr. Schmitt Pál ezzel szemben egy szép napon (átszállással) felült a Szöulba tartó járatra, majd néhány nap múlva visszatért, mint Schmitt Pál.

Az elmúlt hónapokban számos vidám percet szerzett az ország még humorképes részének az olimpiai bajnokból, sportdiplomatából lett ...
Tovább Szólj hozzá

schmitt pál békés megyei hírlap

2012. már 28.

Friss Hegyalja - ez az egyik nagy újítás az idén

írta: korbelygyorgy
Friss Hegyalja - ez az egyik nagy újítás az idén

Indul a  Hegy’ Karriergyár

Borsodi  Hegyalja Fesztivál idén  a fesztiválpiacon egyedülálló   új  programhelyszínnel jelentkezik A Hegy’  Karriergyárban  f esztivál on  Magyarországon először jelen n ek  meg önálló helyszínen gyakornoki programok,  HR-üzenetek és a mu nkavállalók lojalitásának er ősítését célzó  aktivitások.  Kelet-Magyarország legnagyobb zenei rendezvényén   „nem  nyakkendő s közegben” találhatnak egymásra  leendő gyakornokok, potenciális munkavállalók, munkáltatók,  kkv-k,  nagyvállalatok, az állami szektor képviselői, HR-esei,  oktatási intézmények, pályázók és  az üzleti élet szereplői a Hegy ’ Karriergyárban .

   

A Hegyalja, mint  az ország  egyik ...

Tovább Szólj hozzá

hegyalja karriergyár

2012. már 27.

Egressy megverte az írókat, VV Éva megverte Egressyt

írta: korbelygyorgy
Egressy megverte az írókat, VV Éva megverte Egressyt

A hétvégén pihenős voltam, azaz lettem volna, de bevállaltam egy plusz melót, nem stréberségből és nem anyagiasságból, hanem kizárólag becsületből: most rendezték meg ugyanis a 17. drámaíróversenyt a Jókaiban és úgy gondoltam, egy kvázi online tudósítás formájában közvetítem a főbb eseményeket a Beolon.

Természetesen nem klasszikus értelemben, a pálya széléről figyelve, minden mozzanatot rögzítve, erre ott vannak a szakportálok, irodalmi lapok, illetve a szervezők weboldalai. Mint a produktumból látható , csak a legfontosabb infók kerültek ki, az irodalomban járatos, de nem feltétlenül bennfentes olvasóközönség tájékoztatására. Nem borult vele a hétvégém, olyan öt-hat órát dolgoztam vele, beleértve a színházban ...

Tovább Szólj hozzá

színház beol

2012. már 26.

Mi a f@sz van?

írta: korbelygyorgy
Mi a f@sz van?

Amilyen nyögvenyelősnek indult a nap, úgy bearanyozta ez a friss videó, aminek reggel nyolckor volt a premierje a Lángoló Gitárok blogon . Lukácséknak jót tett a vérátömlesztés, bár nyilvánvalóan ez a dal és a videó nyilvánvalóan nem az új gitáros érdeme, hanem Lukács szövegírói kvalitásainak. Nem is tudom, ennyire nyilvánvalóan, direktben odaszóltak-e a Tankok az aktuális kurzusnak. Persze, tudjuk, a Punk and Roll korszakban is volt odamondogatás, de talán nem volt érzékelhető az itt és most fíling...

Tankcsapda - Mi a fasz van?

Magyarország mi a fasz van veled mondd csak
Beteg vagy vedd észre felment a lázad
Semmi okom nincs rá hogy pezsgőt bontsak
Mer' amit látok meg amit hallok az gyalázat

Asz'ondja ...

Tovább Szólj hozzá

tankcsapda

2012. már 25.

Veszíts el pár blogot...

írta: korbelygyorgy
Veszíts el pár blogot...

Bloggertalálkozó, 2007.

Jó kis poszttal örvendeztetett meg Buzai Csabi az orosházi könyvtár blogján, lásd a fenti linket. Az a lényeg, hogy öt évvel ezelőtt volt egy bloggertalálkozó Orosházán, melyről egyébként én eléggé el nem ítélhető módon elkéstem, mivel egy céges mítingről nem sikerült időben lelépni. 

Hát igen, jó régen volt, pedig mintha tegnap lett volna. Pedig de sokat változott a világ,  erről szól a poszt Facebook beharangozója alatt gyülekező kommentek hada. Alapesetben oda írnék most, de ha már blogokról van szó, itt fejtem ki, vagyis inkább összegzem, amit a többiek leírtak:

- A blog, mint önkifejezési forma nem szűnt meg szerintem, csak átalakult. Mi több, a kommunikáció ...

Tovább Szólj hozzá

blog facebook orosháza twitter könyvtár bloggertalálkozó buzai csaba

2012. már 16.

Erdős Pét... azaz Norbert fogadta az Omegát

írta: korbelygyorgy
Erdős Pét... azaz Norbert fogadta az Omegát

Interjú Kóbor Jánossal

Ez a cikk, a Kóbor-Erdős kettős nem azt igazolja, hogy pártállamban élünk? A Kádár-rendszerben is azt csinálták, hogy a megyei első titkárokkal egyeztettek előzetesen? Egyébként készültünk a családdal az Omega koncertre, de a cikk, Kóbor és Erdős arra késztet minket, hogy kihagyjuk!!! Nem kell hozzá jóstehetségnek lenni, hogy sokan követik a példánkat

Ezt egy kommentelő írta a linkelt cikkhez és bizony tényleg sokakat megérintett. Az Omega zenekar ugyanis a legenda méltó lezárása helyett kispályázik, lejelentkezik a főispánnál vagy a megyei párttitkárnál, kinek hogy tetszik. Sőt a kiadott sajtóanyag szerint a március végi koncert előtt Erdős Pét... akarom mondani Norbert beszédet ...

Tovább Szólj hozzá

omega kóbor jános erdős péter erdős norbert

2012. már 15.

Vadaspark és állatfarm

írta: korbelygyorgy
Vadaspark és állatfarm

tigis_1331838818.jpg_500x375

Mielőtt félreértené bárki, ez a tigris nem az a tigris , hanem a szegedi vadaspark egyik büszkesége, mostmár az enyém is, mert ilyen közel még nem voltam egy ragadozóhoz, igaz, volt köztünk egy üvegfal.

Végre munka, egyéb kötelezettség helyett sikerült összehozni egy családi programot, abszolút offline, a kocsiban sem rádió, hanem szabadon választott zene szólt. Makó felé mentünk, hogy ne a megszokott úton járjunk,  jókat ettünk, kellemesen elidőztünk és az idillt csak a ma este robbantotta szét, amikor a királyi tévén a híradót nézem.

Pedig valamikor nem ilyen voltam, tényleg izgalmasnak találtam a nemzeti ünnep aktuális eseményeit, de mostmár nem. Túl sok az idióta hang, túl halk a gyáva sunnyogás. Ja, ...

Tovább Szólj hozzá

március 15 tigris sajtószabadság vadaspark

2012. feb 28.

Van ennek bármi értelme?

írta: korbelygyorgy
Van ennek bármi értelme?

Most érkezett a friss közlemény...

CIVIL  ÚJSÁGÍRÓK  A  SAJTÓSZABADSÁGÉRT

Talán sajtótörténeti  jelentőségű  esemény volt 2012. február 24-én: a MÚOSZ Gimes termében megalakult a Magyar Civil Újságírók Szakosztálya – angolul   Hungarian Civil Journalists' Division rövidítése: /HCJD/

A HCJD kezdeményezője, – többek között - , Martin József főiskolai tanár,  az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke, Molnár Péter  és Farkas Attila kommunikáció szakos főiskolai hallgatók, Derecskei Zoltán újságíró, az online „Ellenszék Demokritikus Véleménymagazin” főszerkesztője és Sörösné Kolonics Erzsébet a „Nagyalásony Online” felelős szerkesztője.

A HCJD létrehozásának az a ...

Tovább Szólj hozzá

civil újságírás muosz

süti beállítások módosítása
Mobil